2020.05. 29.

OTP Bank Liga: Duplázzunk Somogyországban!

OTP Bank Liga: Duplázzunk Somogyországban!

És eljött az idő, hogy az NB1 is folytatódjon, igaz nézők a hátralévő fordulókat már nem látogathatják. A Ferencváros már lejátszotta két elmaradt meccsét, amelyeken hat pontot zsebelt be, így a tabella elején kilencpontos előnyre tett szert. Hátul viszont nagyon komoly harc lesz a második kieső helyért. A ZTE esélye jó a bent maradásra, a Kaposvár pedig dacból is motivált lesz.

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.05.29. 20:00
KAPOSVÁR - ZTE

  • Több kaposvári bajnokit is láttam az elmúlt idényben és kapásból az jut eszembe róluk, hogy a meccs végén Disztl László szomorúan magyarázza a vereséget, pedig voltak jó pillanatok. Sajnos úgy fest, hogy az amúgy nagyon szimpatikus kaposváriak között hiába vannak jó teljesítmények, csapatként nem sikerült felvenniük az élvonal ritmusát, de legalábbis az eredmények nem úgy jöttek. 
  • A csapat főleg hátul szerepelt nagyon rosszul. Sok esetben átjáróház volt a védelem, amiről a 25 meccsen bekapott 57 találat tanúskodik. A kényszerszünet előtti forma pedig csupa piros, az utolsó öt meccsen csak vereségek jöttek. Az utolsó három körben a három dobogós csapat érkezett, amelyekkel szemben beszedtek 12 gólt, nulla ellenében. Hiába érkezett télen a sokat látott Dinko Trebotic és a lett Igors Tarasovs, ők sem tudták megállítani a zuhanást. 
  • A másik oldalon  viszont a ZTE az utolsó öt meccsén háromszor is győzni tudott, több NB1-es szinten kiemelkedő játékossal. Az edzőváltás nagyon jót tett a csapatnak, van esélyük a bent maradásra, de ehhez a Pakssal és az Újpesttel kell megharcolni. A középpályára Radó András (10gól) és Stieber Zoltán (2gól) mellé érkezett kölcsönbe a Fraditól Bőle Lukács, aki remek játékával hamar meghálálta a bizalmat. Ez a támadó hármas, csúcsékben a hétgólos Bobál Gergellyel már elég erős ahhoz, hogy kiharcolja az NB1-ben maradást. 

A két csapat összehasonlítása után elég egyértelműen kialakul bennünk a döntés, hogy a vendégeket nyeressük, ehhez pedig minimum két gólt is várok. Ez így együtt egy remek duplázó. 

tipp
Kaposvár - ZTE
1X2 + Gólszám 1,5 | Vendég és több | 1.99 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kaposvár - ZTE

2020. 05. 29. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2020-05-29 12:58:30
Ezt adom!
Tetszik az elemzés is!
Főleg a kaposvári védelemre az átjáróház volt jó szó.
Radó meg amúgy is megy a gólkirályi címre,egy mai duplájával mindkét célt közelebb hozhatná.(bennmaradás és gólkirály)

további tippjeink a Foci világából

A Debrecen megtapasztalta az európai labdarúgás felső-közép szintjét, és most a kiesés után már csak az NB-re kell koncentrálniuk, amire érdemes is, mert elég gyengén kezdtek. A Nyíregyháza egy szép győzelem után egy csúnya vereséggel folytatta, ma a kelet-magyarországi rangadón pontra számítanak!

Egy újabb csodálatos mérkőzés a kiszámítható és könnyen előrejelezhető NB1-ből (irónia!). Vajon az otthon mindig támadó felfogással játszó Paks hozza a kötelezőt az újonc Honvéd ellen, vagy a kispestiek meglepik az atomvárost?

Markgráf Ákos öltözőszekrényén meg sem száradt még a neve, amikor az Újpest továbbadta a Köbenhavn csapatának. Biztos volt benne profit, máskülönben miért tették volna. A csapat pedig a múltkori DVSC elleni 4-2-es győzelem után ismét három ponttal gazdagodna, de a Várda Keserű lehet, hogy sok lesz érzékeny gyomruknak!