2024.02. 03.

OTP Bank Liga: DVSC – DVTK

OTP Bank Liga: DVSC – DVTK

Debrecen, szerintem, a legtöbbet fejlődő csapat lesz a 2024-es tavaszi időszakban! Remekül igazoltak, kiváló edzőjük van és immáron teljesebb a keret is. Lássuk, mire mennek a szintén nagy terveket dédelgető Diósgyőr ellen!

  • A Debrecen már eddig is egyre jobb és jobb arcát mutatta Szrdjan Blagojevic vezetésével. A védekezésük már a szezon eddigi részében is kiváló volt, de a támadójátékban hiányzott még egy jó képességű irányító, szervező játékos, aki kreatív, de a gólszerzésben is jó, valamint egy góllövő csatár, akinek lehet számítani a találataira. Nos mindkét posztra minőségi igazolás érkezett. Kecskemétről elhozták a válogatott Szuhodovszki Somát, a csatársorba érkezett az MLS-ből Thor Ulfarsson, valamint még egy albán védőt is hoztak, a hátsó traktus megerősítésére. A hazai élvonal egyik legjobb edzője dolgozik a csapatnál, biztos vagyok benne, hogy a Loki lesz a szezon legnagyobb meglepetése, talán még a második helyre is fel tud zárkózni majd.
  • A DVTK-nál viszont balhés véget ért a téli pauza. Pedig jól indult minden. Először hoztak két minőségi középhátvédet a cseh Ondrej Baco és a dán Marco Lund szermélyében. Ők ketten lettek a keret legértékesebb játékosai, különösen a dán futballista jelent komoly értéket. Plusz még érkezett a támadó középpályás Doru Popadiuc Romániából. Minden adott a DVTK-nál a jó szereplésre, erre két nappal a rajt előtt kirúgták Kuznyecovot, aki ennek a játéknak a letéteményese volt. A hírek szerint azért, mert nem akarta játszatni a magyar fiatalokat, hanem a minőségi légiósokra támaszkodott volna. A klubvezetés kérése más volt, így összekülönböztek. Nem tudom, mindebből mennyi igaz, viszont az biztos, hogy ez a csörte és távozás a legrosszabbkor jött. A pletykahíradóból hallottam, hogy Máté Csabát szeretnék a helyére, ez mondjuk jó választás lenne. Majd meglátjuk. De így azt gondolom, a Diósgyőr nem szerez pontot a megerősödött és nyugalomban készülő Loki ellen.

 KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
DVSC – DVTK
Debrecen nyer | 1.89 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2024-02-03 12:20:37
Döntetlen 😉

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!