2023.10. 22.

OTP Bank Liga: DVSC – Fehérvár (Melyik a Fehérvár igazi arca?)

OTP Bank Liga: DVSC – Fehérvár (Melyik a Fehérvár igazi arca?)

Amióta megérkezett Kalmár Zsolt a csapathoz, azóta nem lehet ráismerni az addig csak szenvedő Vidire. Egy döntetlen és két győzelem, a gárda pedig megindult fölfelé a tabellán. Ma Debrecenbe látogatnak és ha le tudják győzni a házigazda Lokit, akkor helyet cserélnek a tabellán.

  • A Debrecen négy forduló óta nyeretlen. Sorban vereséget szenvedtek a DVTK-tól, a Pakstól és az Újpesttől, majd legutóbb a válogatott szünet előtt egy harcos mérkőzésen 0-2-ről egyenlítettek a Fradi ellen a Groupamában. Ha csak ez utóbbi teljesítményt nézzük, akkor optimisták lehetnek a Hajdúságban, csakhogy ebben a meccsben kőkeményen benne volt az is, hogy gyakorlatilag tét nélkül, mindenféle győzelmi elvárás mentesen játszhattak. Ma pedig nagyon is elvárják tőlük otthon a három pontot és ilyenkor nem annyira megy a játék. Korábban sokszor dicsértem Srdjan Blagojevic remek taktikáját, amely egyaránt ügyel a védekezésre és a támadásra is ügyel, sokáig sokan azt hitték, a DVSC lehet az a csapat, amely a Fradi után ered. De aztán jött az összeomlás és mára mára tabella közepén küzd a Loki. Szerencsére ez a 12 csapatos NB1 minden gárdának biztosít lehetőséget arra, hogy legyen felemelkedés!
  • Legjobb példa erre a Fehérvár, amely tavaly majdnem kiesett és idén is nagyon rosszul kezdett. Szegény svéd edzőt elmondták minden rossznak, én is, és az a taktika nem is illett a Vidihez. Aztán valami megváltozott, a csapat stílust váltott és proaktív támadójátékra váltott, ami pontosan meghozta azt az eredményt, amire vártak a koronázóvárosban. De miért csak akkor? Mi kellett hozzá? Kalmár Zsolt? Mindenesetre az biztos, hogy amióta a vörös középpályás a csapatnál van egészen más a Vidi játéka és csak csendben teszem hozzá, legutóbb az MTK elleni kezdőcsapatban 8 magyar játékos kapott helyet. Jó az irány, meglátjuk meddig tart ki ez az új lendület, amennyiben tartós lesz, úgy a Vidi felzárkózik a dobogósok alá/mellé. Ráférne a magyar focira egy erős Vidi.
  • Így a válogatott szünet után nehéz jósolni a kimenetelre. Ha a Loki a Fradi elleni harcos játékát hozza, akkor csapat legyen a talpán, amelyik megállítja, ha pedig a Fehérvár hozza az elmúlt három meccsen mutatott kreatív és gólerős támadójátékát, akkor ma is számíthatnak a győzelemre. Ha pedig mindketten hozzák, akkor gólokat látunk majd mindkét oldalon! Ez a tippem.
tipp
DVSC - Fehérvár
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.68 | (8/10)

kapcsolódó meccs

DVSC - Fehérvár

2023. 10. 22. 15:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ronnie 2023-10-22 11:01:00
"...Hiszek a Videoton feltámadásában..."
Ómen.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.10.22. 15:30
DVSC - Fehérvár
Hendikep 0:1
Fehérvár
2.17 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 217
Niké 2023-10-22 10:10:49
Mára ez is olyan 5-2-es Paksi sikert idéző lesz!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.10.22. 15:30
DVSC - Fehérvár
Hazai csapat - Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
2.75 3 - 1
Tét 100
Nyeremény 275

további tippjeink a Foci világából

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!

A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…
A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…
Csúnya vereséget szenvedett a Fradi Nottingham-ben, de sajnos a Premier Liga valóban messze van minőségben. Ráadásul a hiányzók is hátráltatták a zöldeket. Ma sem lesz sokkal könnyebb feladatuk, hiszen az örök mumus, Bognár György és az ő Paksa lesz az ellenfél, ráadásul idegenben!