2021.12. 12.

OTP Bank Liga: DVSC – Ferencváros

OTP Bank Liga: DVSC – Ferencváros

Megvan a becsületgyőzelem és csak dicsérhető a Fradi játéka a Leverkusen ellen. Jó volt Fradi szurkolónak lenni csütörtökön. Persze a fanyalgók majd jönnek, hogy cserecsapat volt a Leverkusen, meg nem voltak motiváltak, stb. Hát érdemes megnézni a pályán szerepelt német játékosok értékét. Csak egyedül Diaby 42 millió eurót kóstál, amivel több, mint az egész FTC-keret. Hagyjuk is. Remek játék volt, az akarat diadala. Ha ennek csak a fele kijön ma Debrecenben is, akkor nincs miről beszélni.

DVSC - FTC
2021.12.12. 16:30

  • Egyetlen kérdés van bennem csak a Fradi csütörtöki játéka kapcsán: Hogy a fenébe nem lehet így játszani mindig a bajnokságban? Hogy a fenébe lehetett ikszelni egy emberhátrányban játszó Puskás ellen a Groupamában? Oké, feletjsük el, de akkor is! Ennek a Fradinak ezt az NB1-et nagyon magasan kellene megnyernie, nyugodtan mondhatnám, veretlenül. Stöger merészet húzott és a sérült Civic helyett nem a gyenge teljesítményt nyújtó Cabraja kezdett, hanem Zubkovot vezényelte hátra. És az ukrán nem okozott csalódást. Ma azt gondolom, visszakerül Cabraja a kezdőbe, mint ahogy a Puskás ellen hibázó Wingo is megkapja a lehetőséget a javításra. Amúgy le a kalappal Stöger előtt! Ki merte hagyni Wingót a Leverkusen ellen, mert megérdemelte és ki merte hagyni Ryan Mmaee-t is, mert nem volt elégedett vele! Ma minden bizonnyal Ryan Mmaee is kezdeni fog, Uzuni pedig talán csak csereként áll majd be. Ott lesz a kezdőben Marko Marin és Besic is, akik nem szerepelhettek az EL-ben. Szívesen látnám a jobbszélen támadóban Szánthó Regőt, de minden bizonnyal Mak, vagy Tokmac szerepel majd helyette. Besic mellett kezdhet ma Vécsei is, a védőknél meg majdhogynem mindegy. Blazic elnyűhetetlen, Kovacevic szigorú, Wingót már említettem és Cabraját is. Dibusz meg tanár a kapuban! Dénes nagyon remek kapus. Óriási szerencse, hogy nem akar mindenáron elmenni és jól érzi magát a Fradiban. A Debrecen nincs abban a helyzetben, hogy reálisan reménykedhessen. Csak akkor van esélye pontszerzésre bármelyik csapatnak Magyarországon a Fradi ellen, ha a zöldek mélyen tudásuk alatt, indiszponáltan játszanak. És akkor sem sok. A Bundesliga 3. helyezettjének legyőzése pedig komoly lendületet ad. Aki kimaradt a diadalból, az dafke bizonyítani akar majd. Az év meglepetése lenne, ha ma a Debrecen pontot tudna szerezni.
tipp
DVSC - FTC
1X2 | FTC | 1.60 | (9/10)

kapcsolódó meccs

DVSC - FTC

2021. 12. 12. 16:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
sanyo48 2021-12-12 18:20:33
NB ll-es szintu jatekot hozot ossze Stoger osszevissza csapatot alkotva. A fradi soha nem jatszot sziv es akarat nelkul.
Pákász 2021-12-12 18:42:25
"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!"
Nyugodj békében Simon Tibi! Ha a pályán lettél volna pofán vágsz néhány zöld mezbe öltöztetett primadonnát!

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?