2024.11. 09.

OTP Bank Liga: DVSC – Győri ETO

OTP Bank Liga: DVSC – Győri ETO

Az ezer sebből vérző és belső ellentétektől szenvedő Debrecen legutóbb pontot szerzett az Üllői úton, ez pedig nagyon komoly lelki motiváció lehet számukra. Csakhogy azóta rendbe jöttek-e a belső feszültségek?

  • A Groupamában játszva képesek voltak félretenni az ellentéteket a debreceni legények, és igazi csapatként tudtak harcolni, küzdeni a győzelemért és bár még ez is kevés lett volna, ha a Fradi nem töketlenkedik megint oly nagyon. De töketlenkedtek Vargáék, így a Loki hazavitt egy pontot, ami még nem sok és nem elég az üdvösséghez, de ahhoz igen, hogy kicsit feltunningolja a sárba ragadt önbizalmat. Még mindig azt gondolom, hogy ez a debreceni keret sokkal-sokkal jobb annál, hogy a kiesés ellen küzdjön, így csak egy megfelelő szakember kell, no meg rend ahhoz, hogy meginduljon felfele a csapat a tabellán. És mivel nagyon sok idő van még hátra, úgy gondolom, ez meg is fog történni. Úgy hírlik, Bernd Storck lesz a vezetőedző, ami alapvetően nagyon jó gondolat! A német mester még a válogatottból kiválóan ismeri Dzsudzsák Balázst és ha ki tud jönni a csapat első számú kiskakasával, akkor nem lesz baj. Bár magam részéről azt gondolom, még mindig a kiskakast kellett volna eltávolítani és nem az edzőt elküldeni, de ők tudják.
  • A mai meccsen a magára találó Győr lesz az ellenfél. Az ETO az elmúlt öt meccsén veretlen, két győzelem mellett három döntetlen a mérleg és eltávolodott a kieső zónától. Ennek két oka van, egyrészt a Belgiumból kölcsönben megszerzett Nadir Bembuali, másrészt pedig beért az a rengeteg munka amit Borbély Balázs vezetésével elvégeztek és bizony az ETO kerete sokkal erősebb, mint a mögöttük lévő csapatok játékosállománya, talán csak a mai ellenfél Debrecen a kivétel ez alól. Most teljesen kiegyenlített ez a két csapat, a Győr most jobb formában van, a DVSC meg otthon játszik. Lendületes, lüktető meccsen gólváltást várok.

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
DVSC – Győri ETO
Mindkét csapat szerez gólt | 1.63 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2024-11-09 17:52:30
Megyeri gólpassza....mit keress ebben a csapatban??
bagesz16 2024-11-09 06:30:20
Ha a Loki a Fradi elleni játékát veszi elő, akkor ez sima hazai lesz!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.11.09. 16:00
DVSC - Győr
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
2.47 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2470

további tippjeink a Foci világából

Két ellentétes utat bejáró csapat találkozik. A remek edzőt választó Nyíregyháza még kiesőjelölt, de már megindultak felfelé, míg a rossz edzőt választó DVTK már hetek óta lefelé tart. Jövőre megcserélődhetnek a szerepek, ha nem hoznak jó döntéseket Diósgyőrben! A mai meccsen tétje csak a Szparinak van, hiszen a kiesés ellen harcolnak, de mivel ez egy kelet-magyarországi vérbeli derbi, itt a DVTK sem fog lagymatag focit bemutatni. Legalábbis a szurkolók nem ezt várják el!

Az NB1 hajrájában két ellentétes célokkal küzdő csapat találkozik ma Zalaegerszegen. A hazaiak a kiesés ellen harcolnak gőzerővel, míg az Újpest egy edzőváltás után alapos reinstall-állapotban van. Damir Krznar vezetőedző most méri fel, kire és hogyan számíthat a jövő szezonban! Motivációban tehát nem lesz hiány egyik oldalon sem!

A forduló mérkőzése ez, ahol a még talán bajnoki címre is pályázó Paks a jelenlegi listavezetőt, a Ferencvárost fogadja. Az ellentét újkeletű, hiszen amíg az MTK, vagy az Újpest sok évtizedes ellenfele a Fradinak, a Paks csak az utóbbi jó egynéhány évben mutat ilyen markáns eredményeket. Bognár Györgynek azonban mindennél fontosabb cél az, hogy elgáncsolja a Fradit a bajnoki cím felé vezető úton. Vajon sikerül-e?