Mivel a ZTE – Ferencváros bajnokit elhalasztották a zöldek nemzetközi kötelezettségei miatt, így ezen a héten szombaton csak egy élvonalbeli meccset rendeznek majd meg, mégpedig a Kecskemét debreceni vendégjátékát! Lássuk, mire számíthatunk.
DVSC - KECSKEMÉT
2022.08.06. 20:00
- Dzsudzsák vezetésével brusztolós-hajtós támadójátékot raktak ki a pályára a Kisvárda ellen a debreceniek. A sokáig sérült Bárány gólpasszal és góllal tért vissza, nagy erőssége lesz a csapatnak. Nem játszott teljesen jól a DVSC, viszont az akarattal és a hozzáállással nem volt baj! Joao Janeiro nem rossz edző és ha az ígéreteknek megfelelően pénz is lesz a Lokinál, akkor nem lesz gond azzal, hogy egyre jobbak legyenek. De azért vannak hibás döntések, legalábbis erre utaló jelek. Meg kell említenie Gomest, a becserélt szélső védőt, akit ki tudja honnan hoztak Debrecenbe és mindjárt első meccsén büntetőt hoz össze, eladja a labdát, bizonytalan játékkal rukkolt elő. Nincs egy fiatal srác a Loki akadémiáján, aki ennél jobb?
- A KTE otthon dicséretesen játszott egy sokkal jobb erőkből álló Vasas ellen úgy, hogy a 40. percben kiállították Ságit! Ennek ellenére emberhátrányban is masszív jó játékkal egyáltalán nem a kapujukhoz szögezve állták a rohamokat. Nyilván ennek ellenére, a KTE az egyik kiesőjelölt, nagyon nehéz feladat lenne kivívni a bent maradást az élvonalban.A DVSC helyenként nagyon jól játszott, a keretükben van néhány-, az NB1-bő kiemelkedő játékos. A rutinos Dzsudzsák úgy fest, idén is kiválóan fogja tolni a csapat szekerét, egyértelműen erősebb csapatnak tartom őket, mint a KTE csapatát.
Itt hazai győzelem várható.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Én is hajlok arra ,hogy Debrecen elintézi, de benne lehet siman egy döntetlen is