2026.08. 28.

OTP Bank Liga: DVSC – MTK

OTP Bank Liga: DVSC – MTK

Öt bajnoki forduló után lehet már levonni következtetéseket az NB1-ben. A Loki beragadt a rajton, jelenleg 5 ponttal csak a 9. helyen áll, míg az MTK öt meccs után 8 egységgel érkezik. A gólarányok is jól mutatják a két gárda pillanatnyi állapotát, a Debrecen -3, az MTK +3-as gólkülönbséget mutat. A hazai pálya előnye kiegyenlíti a formabeli különbséget, szoros meccs várható!

  • Debrecenben alighanem nem ilyen kezdésről álmodoztak a szurkolók! Egy jól sikerült tavalyi szezon után, ahol az új angol tulajdonos láthatóan bízik a csapatban és invesztált is bele, a Loki katasztrofálisan kezdte az új szezont. A Konferencia Ligában szoros párharcban még búcsúztatta az örmény Pjunyik Jerevánt, de a második körben a Köbenhavn két meccsen alázta meg összesítésben 8-1-re a Lokit. A bajnokságban két vereséggel kezdtek a hajdúságiak, majd következett a Nyíregyháza elleni 1-0-ás hazai győzelem, ahol játékban a Szpari volt a jobb, majd két kínkeserves döntetlen egymás után a Győr ellen otthon és legutóbb Kisvárdán, nagyon gyenge mutatott játékkal! Mindezekre jön a hiányzók listája, ami bőséges! Hofmann, Samper, Kocsis, Szécsi, Kusnyír, Baldoni, Sohan, Balázs sérült, Batik és Lang Ádám eltiltott! A Loki a megszokott védelem gerince nélkül játszik majd és ez nem sok jót ígér, mert a Debrecen az utóbbi 5 bajnokin hét gólt kapott! Ha arra kellene fogadni, hogy melyik csapatnál várható elsőként edzőváltás, én habozás nélkül a Debrecent jelölném meg és alighanem jót is tenne számukra!
  • Az MTK abban hasonlít a Lokira, hogy támadásban erős, de védekezésben sebezhető! Az idénynyitó ZTE (3-0) elleni hazai bajnokit kivéve minden meccsen kaptak gólt a fővárosiak, valamint az öt eddigi bajnokin összesen 19 gól potyogott! Legutóbb Jurek két találatával, otthon verték meg a Nyíregyházát. Az MTK hozza a szokásos sokpasszos támadójátékát, amivel a megtizedelt Loki-védelemnek jó eséllyel be fognak találni. Viszont a komoly győzelmi kényszerben lévő Debrecen, hazai pályán szintúgy képes lesz gólra. A gólváltás és az OVER 2,5 is jó ötletnek tűnik, én együtt a kettőt javaslom 1,72-ért!

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
DVSC – MTK
Mindkét csapat szerez gólt és több, mint 2,5 gól a meccsen | 1.72 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
vergon 2026-08-28 22:28:53
Nyertes tipp
debrecen 2026-08-28 15:04:47
Csak a Loki!❤️🤍

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.28. 20:00
DVSC - MTK
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
2.88 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 288
Middleman 2026-08-28 20:05:41
Ugyan 1x2-vel nem fogadtam, de szerintem ez laza MTK win.

további tippjeink a Foci világából

A forduló legfontosabb mérkőzését Győrben rendezik, ahol a második helyezett ETO FC a listavezető Puskás Akadémiát fogadja. Mindkét csapat 15 ponttal áll nyolc forduló után, így a találkozó nemcsak a közvetlen rivális legyőzése, hanem a tabella élének megszerzése miatt is különösen fontos. Két általam „nagyon kedvelt” csapat (irónia) találkozik ma és a realitás nagyjából azonosul a szívem vágyával és döntetlen-körüli eredményre van kilátás. Na lássuk a részleteket!

Igazi külvárosi rangadó következik, ahol a gyengén rajtoló Kispest hazai környezetben fogadja a város másik széléről érkező lila-fehér alakulatot. A vendégek a negyedik helyről, 14 ponttal várják a találkozót, míg a Honvéd hat ponttal a tabella utolsó helyén áll, igaz, a kispestiek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A két csapat több mint három év után találkozik ismét egymással az élvonalban!

A ZTE–Nyíregyháza találkozón két, a kiesőzónától távolodni igyekvő csapat csap össze a ZTE Arénában. A bajnoki tabellán a Nyíregyháza nyolc ponttal a tizedik, a ZTE hat ponttal a tizenegyedik helyen áll. A háromhetes válogatott szünet után mindkét együttes számára fontos lehet a pontszerzés, ezért izgalmas és hajtós találkozó várható!