2023.05. 27.

OTP Bank Liga: DVSC – Újpest

OTP Bank Liga: DVSC – Újpest

Ezen párosításban a hazai csapatnak van még motivációja, az Újpest már csak búcsúznak a szezontól, még csak nem is a hazai közönségtől.

  • Szokták mondani, hogy jó csapatnak van szerencséje! Ez fokozottan igaz a Lokira, hiszen a Puskás-Paks-DVSC hármasból sokáig nekik volt a legkevesebb esélyük a dobogó 3. fokára kerülni. Ehhezképest már most ott vannak, egypontos előnnyel vezetnek a Puska előtt és hétpontos fórral a Pakssal szemben! És most saját kezükben van a sorsuk. Srdjan Blagojevic vezetőedzőt már sokszor dicsértem, szerintem az egész NB1-ben a legjobb edző, nem csak a szaktudása, hanem a habitusa, a belőle áradó nyugalom miatt is. A debreceniek megtáltosodtak a keze alatt, ha kell szervezetten támadnak, ha kell átadják a területet az ellenfélnek és a kontrákra rendezkednek be. És, hogy ez mennyire jól megy, azt kiválóan mutatta a múlt heti Fradi-elleni meccs idegenben, ahol az első félidőben a zöldek lefocizták a Lokit, de csak egy gól ment be. Mellette kimaradt egy rakás helyzet. A DVSC pedig onnan megfordította és 3-1 arányban nyert. Teljes mértékben megérdemlik a harmadik helyet és biztos vagyok benne, hogy a 7. helyen álló már kevésbé motivált Újpestet meg fogják verni a cél érdekében.

TIPP: Hazai

tipp
DVSC - Újpest
1X2 | DVSC | 1.80 | (9/10)

kapcsolódó meccs

DVSC - Újpest

2023. 05. 27. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Malacka123 2023-05-27 11:19:52
Vajon a puskásnak kell e 3. hely?
Bill 2023-05-27 08:16:33
Remélem van annyi a csapatban, hogy elrontsák a mocskos parasztok utolsó meccsét.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.27. 20:00
DVSC - Újpest
Kétesély
Döntetlen vagy Újpest
1.81 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1810
UltrasKispest 2023-05-27 14:33:40
Jajj, elnézést.véletlen lájkoltam a suttyó hozzászólásodat és nem lehet visszavonni
Bill 2023-05-27 16:10:40
Tényleg suttyó kicsit, elnézést ha nagyon meghatott, de saját tapsztalatomat írtam le a debreceniekkel szemben és mióta itt élek talán a legunszimpatikusabb csapattá/régióvá vált számomra.
Lalika 2023-05-27 14:50:44
:)
Lalika 2023-05-27 13:26:44
Akkor miért nem sima Újpest?
Bill 2023-05-27 16:06:36
Ha x lesz és nyer a Puskás ők a harmadikok.

további tippjeink a Foci világából

Pünkösd vasárnap egy cél és érdek nélküli meccs a nyári szünet előtt a haveroknál, akiknek szintén nincs már miért küzdeniük a pályán. Már csak a sör és a virsli hiányzik egy jó kis gálameccshez. Egy olyan meccshez, amire lehet fogadni is…

Ha ki akarjuk választani a forduló meccsét, akkor ez az, hiszen mind a Puskás Akadémiának, mind a Honvédnak nagyon komoly motivációja van, mindkét oldalnak kellenek a pontok! Ennek megfelelően egy jó meccset várhatunk.

Elképzelem azt a helyzetet, hogy a már kiesett vasas magával rántja a gazdag MOL Fehérvárt a NB2 purgatóriumába. De ehhez az is kellene, hogy a Honvéd nyerni tudjon Felcsúton. És mivel a Puskás szintén a dobogó harmadik helyét akarja, ez nagyon nehéz lesz. Mindezek ellenére a Fehérvárnak a saját kezében a sorsa és nyernek a Fáy utcában, akkor bármilyen eredmény is születik Felcsúton, Negóék maradnak az első osztályban.

belépés

partnerek

címkék