2023.09. 30.

OTP Bank Liga: DVSC – Újpest (melyik csapat tér vissza a győztes útra?)

OTP Bank Liga: DVSC – Újpest (melyik csapat tér vissza a győztes útra?)

Mindkét gárda remekül kezdte a bajnokságot, de az utóbbi négy meccsen mindkettőnek több vereség is becsúszott. Ma mindkét csapatnak fontos lenne, hogy pontot-, de inkább pontokat szerezzenek, azért, hogy ne csússzanak le túlságosan a tabellán. A két szerb mester remekül felkészíti csapatait a mai meccsre és a stílusok ütközésekor egy remek mérkőzés alakulhat ki.

  • A Debrecen kikapott sorozatban a Diósgyőrtől a térségi rangadón, majd a Pakstól szintén idegenben, ma végre ismét a Nagyerdőben játszanak, muszáj lesz javítani, hogy ne szakadjanak le túlságosan a dobogó közeléből. De pontosan ugyanez a lilák célja is, akik a ZTE és a Kisvárda elleni győzelmek után legutóbb kikaptak az MTK ellen, ráadásul otthon. Kimondva-kimondatlan mindkét gárda a nemzetközi kupás részvételt érő teljesítményt lőtte be célul, így az utóbbi hetek döccenői után mindenképp illene nyerni. Aki itt ma kikap, az visszacsúszik a középmezőnybe.
  • Ami a játékosállományokat illeti, talán a Debreceniek kicsit minőségibb kerettel rendelkeznek, viszont a Vignjevic-féle gyors-szélső játék, főleg kontrákban, remekül működik. Blagojevic csapata fog kezdeményezni, de ha Dzsudzsákék támadásai elhalnak és a megszerzett labdákból gyors átmenettel megérkező lila támadások ellen nem lesz a debreceni védelemnek jó napja, akkor itt simán lehet a vendégek sikere is. Dzsudzsák Balázs minden meccsen központi szerepet játszik a Debrecen játékában! Kiválóan irányít, hatalmas a játékintelligenciája és nagyon sokszor próbálkozik átlövésekkel, amelyek rendre eltalálják a kaput! A Diósgyőr ellen is több jó próbálkozása volt.
  • A két védelemnek és a kapusoknak lesz ma a legtöbb feladata és a csatárok minősége miatt itt is a gólváltást látom a legvalószínűbbnek!
tipp
DVSC - Újpest
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.66 | (8/10)

kapcsolódó meccs

DVSC - Újpest

2023. 09. 30. 19:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2023-09-30 15:47:17
Jöhet

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.09.30. 19:30
DVSC - Újpest
Pontos végeredmény
Újpest 2:1
11.50 1 - 2
Tét 500
Nyeremény 5750
Lalika 2023-09-30 12:56:39
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.09.30. 19:30
DVSC - Újpest
1.félidő/2.félidő - Mindkét csapat szerez gólt
Igen / Igen
13.50 1 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 13500
Niké 2023-09-30 11:06:18
Ez a Debrecen képes volt az MTK-tól kikapni otthon,ez az Újpest annyival nem gyengébb.
Egyik ikszes meccs a fordulóban.
surda64 2023-09-30 09:48:07
Sima hazai...Bognár Vezeti......
debrecen 2023-09-30 09:31:30
Csak a Loki!
surda64 2023-09-30 09:37:16
Csak Violák-:)
Tibicsoki 2023-09-30 07:34:32
Új nap, új esélyek.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.09.30. 17:00
Clermont - Paris SG
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.63 0 - 0
2023.09.30. 19:30
DVSC - Újpest
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.89 1 - 2
Eredő odds 3.08
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3080
kohalmi82 2023-09-30 07:17:32
MTK ellen gólt se tudott rúgni az Újpest, remélem ma legalább betalálnak és minimum x re hozzák a meccset.

további tippjeink a Foci világából

Folt a zsákját. A Kecskemét magára talált és egy mélyrepülés után most három győzelmet sorakoztatott fel egymás után. Aztán a hétközi válogatott meccsen két kecskeméti játékos is szerepet kapott, így minden bizonnyal nagy önbizalommal utaznak Fehérvárra, ahol a szintén feltámadt Videoton fogadja őket. Tudom, hogy nem így hívják hivatalosan, de a szurkolók még mindig így nevezik kedvenc csapatukat.

A kupából majd 130 perces küzdelem után ejtette ki a Ferencváros a Puskás Akadémiát a Magyar Kupából. A meccs után Hornyák Zsolt (majdnem Vendelt írtam) megígérte a Fradinak, hogy a bajnokin visszavágnak. Na ez a bajnoki jött el. A Puskás nagy mumusa a Fradinak, az utóbbi éveket összesítve talán ők szerepelnek legeredményesebben a Ferencváros ellen.

A Mezőkövesd szépen magára talált, ennek köszönhetően kis lélegzethez jutott, valamint Kuttor Attilát sem váltották le a válogatott szünet előtt. A folytatás sem lesz könnyű, mindjárt az első meccsen a hétközi válogatott meccsen is szereplő Csoboth Kevinnel megerősített Újpest érkezik a matyóföldi városba.