2023.01. 28.

OTP Bank Liga: DVSC – ZTE (Fiatalítás és harci szellem)

OTP Bank Liga: DVSC – ZTE (Fiatalítás és harci szellem)

Két olyan csapat találkozik ma, amelyek soraiban rendszeresen helyet kapnak a fiatal játékosok és mindkét gárda nagyon céltudatosan próbál támadó focit játszani. Meglátjuk egymással mire mennek.

DVSC - ZTE
2023.01.28. 17:00

  • A Debrecen a 7. helyezett 20 ponttal, a ZTE az 5. helyen áll 22 ponttal, mindössze csak két pont választja el őket egymástól. Ebben a 12 csapatos és rendkívül kiegyenlített küzdelemben, amit OTP Bank Ligának hívnak ez a különbség semmi. Itt két győzelem és két vereség több helyezésnyit képes röptetni, vagy éppen süllyeszteni bármelyik csapaton. A Ferencváros kiemelkedik, de ahogy a Kisvárda vezetője Révész Attila is elmondta, a bajnokcsapat olyan szakmai és pénzügyi előnyben van, hogy lehetetlen utolérni. Nem is ez a céljuk, hanem a második hely és a nemzetközi porondon való minél eredményesebb szereplés. A Zetének és a DVSC-nek is ez a célja, felnőni a feladathoz, hogy az NB1-ben megszorítsák a Puskást és a Vidit. A hajdúságiaknál a 30 plusszos veteránok és a huszonéveik elején járó fiatal tehetségek egészséges elegye jött létre, akik Dzsudzsák Balázs vezetésével képesek nagyon jól is játszani meg igencsak gyengén is. Ezt a hektikusságot kellene elfelejteni és sokkal jobb lesz a Loki.
  • A Zeténél Ricardo Moniz végez remek munkát. Megadja a lehetőséget a fiataloknak, akik élnek is vele. A probléma az és ezt a suriname-i származású mester is elmondta, hogy a teljesítmény ingadozó, a játékosok nem mindig bíznak magukban, nem mindig tudják kihozni azt, ami bennük van. Hasonló a dolog a debreceniekhez.
  • Kérdés, hogy ma melyikük játszik majd jobban. A Zete már kedden meccselt egyet, az elmaradt bajnokiját pótolta a Fradi ellen és kikaptak 2-1-re. Kicsit hepciáskodtak, hogy a zöldek góljai nem voltak szabályosak meg érvényesek, de mindkét esetben a lassítás bizonyította, hogy de. De ez benne van a fociban. Ma lesz esélyük nyerni, csak hozni kell azt a játékot, amit a Fradi ellen! Pontosabban nem csak a Fradi ellen kellene felpörögni, akkor sokkal jobbak lennének az eredmények. De ez a kitétel szinte minden magyar csapatra igaz! Mindezek után nem akarnám megmondani, melyikük nyer, de a támadó stílus gólokat hoz majd!

tipp
DVSC - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.53 | (8/10)

kapcsolódó meccs

DVSC - ZTE

2023. 01. 28. 17:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bagesz16 2023-01-28 10:52:02
Nagyon jó a tipp, viszont én egy kicsit tovább megyek! Sok sikert nektek!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.01.28. 17:00
DVSC - ZTE
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
5.25 3 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5250
Baggio 2023-01-28 08:25:24
Az over a legjobb választás erre a meccsre, meg a mindkét csapat gól. Valóban.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.01.28. 17:00
DVSC - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.53 3 - 0
Tét 800
Kihagyott nyeremény 1224

további tippjeink a Foci világából

A Puskás Akadémia döntetlent játszott a Ferencvárossal, jaj, hogy örültek neki, pedig hát a legutóbbi négy bajnokin két vereség, két döntetlen a mérleg, ez pedig azt jelzi, hogy hiába a második legerősebb játékosállomány és a mindent kielégítő anyagi- és infrastrukturális lehetőségek, egyre csökken az esély a felcsúti dobogóra! Ma pedig a fejér-megyei rangadó következik egy második helyen álló Vidivel! Vajon elszúrják ezt az estét is a felcsúti legények, vagy sikerül nyerni?

A Debrecennél nem titkoltan a dobogóra vágynak, de valahogy mindig az utolsó pillanatban csúszik be egy porszem a gépezetbe és történik pontvesztés. Vajon ma sikerül hazai pályán nyerni a Zete ellen?
A Debrecennél nem titkoltan a dobogóra vágynak, de valahogy mindig az utolsó pillanatban csúszik be egy porszem a gépezetbe és történik pontvesztés. Vajon ma sikerül hazai pályán nyerni a Zete ellen?
A két kieső sorsa már csak egy hajszálon függött a forduló előtt. A Mezőkövesdé elszakadt már azzal a döntetlennel, de vajon a Kisvárdáé is elszakad, vagy esetleg megmarad a remény?
A két kieső sorsa már csak egy hajszálon függött a forduló előtt. A Mezőkövesdé elszakadt már azzal a döntetlennel, de vajon a Kisvárdáé is elszakad, vagy esetleg megmarad a remény?