2019.11. 24.

OTP Bank Liga: Élre áll a regnáló bajnok?

OTP Bank Liga: Élre áll a regnáló bajnok?

A Fehérvár vereségével a Ferencváros egy nagy lépést tehet meg annak érdekében, hogy az első helyre lépjen, csupán győznie kell. Ha pedig így történik, akkor úgy vezeti majd a tabellát a Mezőkövesd előtt két-, a MOL előtt pedig három ponttal, hogy egy meccsel kevesebbet játszott! Igaz ehhez a ZTE-nek is lesz szava!

LABDARÚGÁS, NB I 
2019.11.24. 18:00
FTC - ZTE

  • Három fronton harcol a Ferencváros és még mind a három esetben megvan az esély a sikerre. Természetesen az Európa Liga a legfontosabb és ott lenne igazán hatalmas siker, ha még tudnának pontot szerezni és az utolsó fordulóra is megmaradna az esély a továbbjutásra. De most nem az a meccs jön, hanem a Zalegerszeg elleni bajnoki. 
  • A Ferencváros számára nem is kell jobb ösztönző erő, mint a legnagyobb rivális, a Fehérvár veresége, hiszen ha nyernek a zalaiak ellen, akkor kétpontos előnnyel vezetik majd a tabellát úgy, hogy még mindig van egy elmaradt mérkőzésük. A válogatottban szereplő játékosok visszatértek, így a hét második felében már teljes kerettel dolgozott Szerhij Rebrov és csapata. A védelemben immár szerepelhet Lasha Dvali is, így nagyobb lehetőség van a Fradi mestere előtt a kezdőcsapat összeállítására. Kérdés, hogy a kapuban ki kap helyet a kezdőben, de minden bizonnyal, ezen kell a szurkolói fejeknek legkevesebbet fájni, hiszen mind Dibusz, mind Gróf remek formában van! Ami pedig a csapatot illeti, a DVSC-játékosok megtapasztalhatták legutóbb, hogy milyen az, amikor a felveszik a kesztyűt és támadólag lépnek föl. Ez esetben ugyanis a lendületes és kreatív Fradi-támadósor átrohan a hazai védelmen és egymás után alakítja ki a gólszerzési lehetőségeket. Ez pedig ma is előfordulhat, hiszen a ZTE kifejezetten gyorsmozgásos támadójátékot játszik! Az előző zalai találkozóján a két csapat izgalmas meccset játszott, ahol a zalaiak szereztek vezetést, de a Fradi az utolsó pillanatban megfordította a meccset. 

Nem gondolom, hogy a Stieber-Radó-Bobál nevekkel fémjelezte úgy beállna védekezni, ahogy a Mezőkövesd tette azt az FTC ellen. Így pedig ismét csak kialakulhat egy lüktető támadójáték, ahol sok gól eshet és a hazai győzelem a legvalószínűbb. Az over 2,5-re 1.6-os szorzót is kaphatunk egyes irodáknál!

tipp
FTC - ZTE
Over 2,5 | 1.60 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?