2021.12. 18.

OTP Bank Liga: Fehérvár - Mezőkövesd

OTP Bank Liga: Fehérvár - Mezőkövesd

Az OTP Bank Liga 17. fordulójának harmadik szombati mérkőzésén A 4. helyen álló MOL Fehérvár FC az 5. helyezett Mezőkövesdet fogadja. Igazi szomszédvárak csatája lesz ez. De ki az esélyesebb?

FEHÉRVÁR - MEZŐKÖVESD
2021.12.18. 19:30

  • Supka Attila a magyar edzők között a legjobbak közé tartozik. Szakmai tudása, rutinja, eredménysora mind arra predesztinálja, hogy sikerre vigye csapatát, legyen az bármelyik is. És ő többnyire sikeres is, ám cserébe ezért mindig elbocsátást kap. Legutóbb Kisvárdán dolgozott remekül, de lecserélték a portugál csodaedzőre, aki meg is pattant amint érdeklődés volt a munkájára több pénzért. Supkát pedig azóta kinevezték Mezőkövesden, ahol, szokása szerint, rendett tett és jöttek az eredmények. Maga a keret erős közepes a magyar viszonylatban. Vannak jó játékosai, technikailag képzettek, lelkesek. Ide tartozik Cseri, Nagy Dániel, Jurina, vagy épp Besirovic is.
  • De a mai ellenfél nagyságrendekkel erősebb játékosállománnyal rendelkezik, valamint Szabics Imre is kezdte összerakni azt a csapatot, amely sikerrel veheti fel a harcot az ellenfelekkel. A csapat tele van magyar válogatottal (Fiola, Nego, NIkolic), az idegenlégiósok pedig kiemelkednek a magyar viszonylatból (Rus, Heister, Makarenko, Kodro, Petrjak). A Vidi lendületben is van, az elmúlt öt meccsén csak két vereséget szenvedett el, az egyiket a Ferencvárostól, ott mondjuk nagyon kikaptak, valamint a Kisvárda ellen, ami sokkal inkább elkeserítő volt. Sokat kell még fejlődnie a Vidinek és gyaníthatóan már nem Szabics Imre lesz az edző, amikor ismét megközelítik a Ferencvárost, de legalábbis a második helyet a magyar ranglistán.
  • A mai meccsen viszont le fogják győzni a Mezőkövesdet otthon és győzelemmel vonulhatnak szünetre, hogy megkezdődjön a pihenés, majd később az építkezés.
tipp
Fehérvár - Mezőkövesd
1X2 | Fehérvár | 1.65 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Fehérvár - Mezőkövesd

2021. 12. 18. 19:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
456rtz 2021-12-18 10:34:39
Nem kap ki a Mezőkövesd!

további tippjeink a Foci világából

A még mindig szeszélyes Újpest hazai pályán fogadja a láthatóan a kiesés ellen küzdő Nyíregyháza csapatát. A kulcs az lesz, hogy az Újpest mennyire tudja érvényesíteni a hazai pálya előnyét, illetve a Nyíregyháza képes lesz-e megismételni a Puskás Akadémia elleni győzelme során mutatott teljesítményét.

A Fradi fél lábbal és szemmel talán már a San Siróban jár, de botorság lenne, ha nem teljes erőbedobással fordulnának a Paks felé! Mert akkor könnyen baj lehet a vége.
A Fradi fél lábbal és szemmel talán már a San Siróban jár, de botorság lenne, ha nem teljes erőbedobással fordulnának a Paks felé! Mert akkor könnyen baj lehet a vége.
A Pancho Arénában a bajnokság éllovasa fogadja az egyre jobb formába lendülő Lokit. Különösen érdekes taktikai párharcra van kilátás, hiszen a két együttes meglehetősen eltérő futballfilozófiát képvisel.