2024.04. 06.

OTP Bank Liga: Fehérvár – Mezőkövesd (Egyoldalú meccsnek tűnik)

OTP Bank Liga: Fehérvár – Mezőkövesd (Egyoldalú meccsnek tűnik)

A Fehérvárnak volt egy hullámvölgye, de aztán kijöttek belőle, és egy Kecskemét elleni győzelemmel, valamint egy Puskás-elleni döntetlennel várják a szinte biztosan kieső Mezőkövesdet.

  • Egyre nagyobb esély van arra, hogy az NB1-ben a 4. hely is EKL-selejtezőt érjen. Ehhez az kell, hogy a Paks megnyerje a Kisvárda elleni Magyar Kupa-elődöntőjét, mert ez esetben a Ferencvárossal játssza majd a döntőt (Ha a Fradi megveri a Nyíregyházát). Ott pedig bármelyikük is nyerhet, már a a 4. helyezett is kvalifikációs helyezést kap majd a bajnokságban. Ez pedig nagyon sokat ér, valamint még inkább felturbózza a versenyt. A 3. helyen álló Fehérvárnak 43 pontja van, míg a 7. helyezett DVTK-nak 35, a 8. és 9. helyezett KTE-nek és Újpestnek egyaránt 34-34! A 4. helyen a DVSC ákk 39-cel. Még van hátra hét forduló a bajnokságból, vagyis akár még kis túlzással bárki odaérhet. Ha pedig reálisan nézzük, akkor is minimum négy gárda (Paks, Fehérvár, DVSC, Puskás) között dől el három kupahely sorsa. Szóval komoly a célegyenes, minden egyes győzelemre szükség van.
  • A Mezőkövesd szinte már kiesett, bár az előttünk álló hét fordulóban 21 pont gyűjthető, de maradjunk a realitásnál. Nem valószínű, hogy a két kieső helyen álló csapat közül bármelyik is megmenekülnie. Így pedig marad a hátralévő meccsekre a becsület és a munkaköri kötelesség. Ez pedig egy motivált és komoly célért harcoló és hazai pályán fellépő Fehérvár ellen ma kevés lesz. 1,73-at adnak a Vidi győzelméért, ne hagyjuk ott!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Fehérvár – Mezőkövesd
Fehérvár nyer | 1.73 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?