2023.08. 27.

OTP Bank Liga: Fehérvár – Mezőkövesd (Mikor, ha most sem?)

OTP Bank Liga: Fehérvár – Mezőkövesd (Mikor, ha most sem?)

Ahogyan a múlt év végződött a fehérvári csapatnak, teljesítményben úgy kezdődött az idei szezon is. Ennek ellenére mintha több lenne a megfiatalított és megolcsósított Vidiben. Három vereség és egy döntetlen után meglehet az első győzelem a szintén katasztrofálisan kezdő Mezőkövesd ellen?

  • A Fehérvár mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy a csökkentett büdzsé mellett is ötőképes csapatot tudjanak kialakítani. Lehet, hogy elment egy rakás idegenlégiós, akik hatalmas pénzért csinálták a nagy semmit, szerintem ez még jó is a Fehérvár számára. Utána érkezett néhány magyar játékos Kalmár Zsolttal az élen, aki igazán nagy fogás, azt gondolom. Jött a két francia légiós ingyen, velük, valamint akik maradtak igazán jó csapatot lehetne összerakni. Ami a gond, szerintem, az az edző személye. Ez a védekezésre alapuló biztonsági kontrajáték nem áll jól a Vidinek sem. Amondó vagyok sokkal többre mennének, mondjuk Waltner Róberttel, vagy akár ha megvárják azt a pár hetet még, amikor a Fradinál kinevezik az új szuperedzőt és a felszabaduló Máté Csaba simán csinálna jó csapatot ebből a Vidi-keretből. A Mezőkövesd pedig úgy sz.r ahogy van! Egyedül Stefan Drazicban van kraft, igaz őt meg pont a Vidi akarja elvinni. Kuttor Attilát jó edzőnek tartom, de abból a keretből, ami a Kövednek van, ő sem fog tudni jó csapatot csinálni.
  • Ez egy kiváló esély a Vidinek arra, hogy egyrészt a három ponttal meglépjen kicsit a kieső zónából, másrészt a Mezőkövesdet maga mögé lökje. Hazai győzelem várható. Ha nem így lesz, akár már rúghatják ki a svédet, mert ennél könnyebb meccs nemigen lesz.
tipp
Fehérvár - Mezőkövesd
1X2 | Fehérvár | 1.97 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Fehérvár - Mezőkövesd

2023. 08. 27. 19:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Norbert06250609 2023-08-27 19:29:15
Ez lehet ide jó..🍀🍀🍀
0:0

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.27. 19:30
Fehérvár - Mezőkövesd
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.03 2 - 0
Tét 1000
Nyeremény 2030
Tibicsoki 2023-08-27 19:03:35
Ezt az edzőt is leváltják pikk-pakk, ha nem nyernek.
Feketelo 2023-08-27 10:03:27
Üdv! Városi legenda szintjén emlegetik a Vidivel kapcsolatban, hogy visszatér a MOL, mint szponzor, de nem mint fő-fő. Aztán rebesgetik azt is, hogy Széles Gábor is beszáll a buliba, na meg a legnagyobb név, a Red Bull. Aztán majd kiderül.... Szerintem a lényeg, hogy focizanak a srácok. Én kapusként azt mondtam a csapatomnak, ha eggyel többet rúgtok, mint amennyit én kapok, akkor sosem lehet baj!!! :)
seantaylor21 2023-08-27 01:02:37
Most má tényleg produkálni kéne valamit ennek a csapatnak mert már kabaré

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.27. 19:30
Fehérvár - Mezőkövesd
Melyik csapat szerzi az első gólt?
Fehérvár
1.59 2 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1590
tomifx 2023-08-27 16:58:47
Egyetértek! De ma nem kaphatnak ki, mert az már kabarénál is rosszabb lenne

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!