2025.05. 04.

OTP Bank Liga: Fehérvár – Paksi FC

OTP Bank Liga: Fehérvár – Paksi FC

A Fehérvár sokáig remekül szerepelt, de mára már a kiesés elleni harc egyik főszereplője, ráadásul nekik van a legnehezebb sorsolásuk! A Paks jelenleg harmadik, de ők sem adták még föl a 2. hely lehetőségét, ami főleg azért lenne fontos, mert ha a Fradi (épp a Paks ellen döntőzik) nyeri a kupát és a bajnokságot is, akkor a bajnoki ezüstérmes indulhat az Európa Liga selejtezőben!

  • A Fehérvár jelenleg a tabella 8. helyét foglalja el, és láthatóan nehéz időszakon megy keresztül. A szezonban eddig 8 győzelem mellett 14 vereséget és 7 döntetlent gyűjtöttek be, ami összességében hullámzó teljesítményt jelez. Meccsenként átlagosan 1.17 gólt szereznek, miközben 1.48 gólt kapnak – azaz a védekezés és a támadójáték egyaránt hagy kívánnivalót maga után. A közelmúlt formája is aggasztó, az elmúlt öt mérkőzésükön nem tudtak győzni, négyszer kikaptak, és egyszer játszottak döntetlent. A legutóbbi találkozójukon 3-1-es vereséget szenvedtek a Puskás Akadémiától. Ráadásul az egymás elleni mérkőzéseken sem állnak jól a Paks ellen, az utolsó öt meccsből csak kettőt tudtak megnyerni, míg hármat elveszítettek, legutóbb pedig 2-0-ra kaptak ki idegenben. A Vidinél is edzőváltás volt, Pető ki-, a Nyíregyházától elküldött Tímár be. Egészen elképesztő ez a magyar edzőkeringő! Pedig Pető Tamás munkáját csak a dicséret illeti! Ezzel a folyamatosan gyengülő kerettel remekül tartotta magát sokáig. Aztán a közelmúltban volt néhány csalódást jelentő eredmény és már repült is. De miért? Mitől lesz Tímár jobb? A Vidi kerete alapján nem lenne kieső, de nagyon nehéz sorsolásuk van! Paks, Győr, Fradi és Debrecen lesznek az ellenfelek sorban! Jelenleg 8. a gárda, de csak két ponttal van több nekik, mint a jelenleg 11. helyen álló, még kieső Debrecennek! Bravúrok kellenek a bennmaradáshoz!
  • A paksiak eddig 15 győzelmet arattak, 7-szer kaptak ki, és 7 döntetlent értek el. Kiemelkedő a támadójátékuk, ugyanis átlagosan 2.07 gólt lőnek meccsenként – ez az egyik legjobb mutató a mezőnyben. A védekezésük ugyanakkor nem makulátlan, 1.48 kapott gól/meccs mutatóval bírnak, de ezzel együtt is kiegyensúlyozottabb csapat benyomását keltik. Nem különösebben kedvelem a Győrt, de öröm volt nézni, ahogy múltkor kipofozták a honi edzőzseni szupercsapatát! A Paks semmilyen téren nem tudott a Győr fölé kerülni, jó volt látni, hogy végre van valaki, aki ennek az oldschool támadó stílusnak ellent tud állni! Nem ördöngösség ez, illene végre megtanulnia a többi csapatnak is és akkor Bognár mester arca is visszaszűkül majd, jelenleg még elég széles! A felvezetőben említett okok miatt a Paksnak nagyon kell iparkodnia, hogy meglegyen minimum a 3. hely, amit most már kezd fenyegetni a Győr is! Tímár Krisztián Angliában focizott, és edzőként is azt a stílust követi. Biztos, hogy megtalálja ő is a megfelelő módszert a Paks stílusára, a kérdés csak az, képesek lesznek-e a játékosok véghez vinni mindezt. A Paks támadói nagyon erősek és gólképesek! Ha bizonytalankodni fog a fehérvári védelem, könyörtelenül megbüntetik majd.
  • Érdekes, hogy a Vidit, mint csapatot nem különösen kedvelem, de Tímárt nagyon jó edzőnek tartom és emiatt szorítok nekik. A Paksot, mint várost és csapatot (régebbről) kedvelem, de amióta Bognár az edzőjük, nem szurkolok nekik! Ezt az emberileg számos alkalommal leszerepelt, arcoskodó edzőt nagyon nem kedvelem! De sajnos a realitás azt mutatja, hogy a Paks nem fog kétszer kikapni egymás után. Vendégsiker várható!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Fehérvár – Paksi FC
Paks nyer | 2.38 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2025-05-04 12:31:17
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.04. 18:30
Fehérvár - Paks
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
4.00 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4000
eden12 2025-05-04 12:30:36
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.04. 18:30
Fehérvár - Paks
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.83 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1830
Baggio 2025-05-04 05:52:52
Szegény Tímár, szerencsére Szabó István megmenti őt attól a szégyentől, hogy két csapattal essen ki egy szezonban az NB1-ből!

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?