2024.04. 21.

OTP Bank Liga: Fehérvár – Zalaegerszeg (Európa Liga-selejtező a tét!)

OTP Bank Liga: Fehérvár – Zalaegerszeg (Európa Liga-selejtező a tét!)

Ha a Ferencváros megnyeri a Magyar Kupát is, akkor az NB1 ezüstérmese a nyáron az Európa Liga selejtezőjében indulhat és egy esetleges jó szerepléssel akár bekerülhet az EKL-csoportkörébe is! Úgy kellene ez a magyar labdarúgásnak, mint egy falat kenyér! Grzelak irányításával a Vidi immáron reálisan képes lehet rá!

  • Az biztos, hogy az év végi MLSZ-gálán Bognár Györgynek komoly esélye van az Év Edzője díjra, pedig ezt nem érdemli meg! Viszont magyar és ez sokat számít a díj odaítélésénél. Az is biztos, hogy Dejan Sztankovics nem fogja megkapni, még akkor sem, ha mindent megnyer a Fradival, mert ugye, ezzel az FTC-vel még a nagyanyám is bajnok lenne. Viszont ott van Bartos Grzelak, aki előtt meg kell emelni a kalapot! A Vidivel majdnem kiesett, de kitartottak mellette és ezt meghálálta. Felépítette a gárdát és egy remek átigazolási időszak után télen, beindultak és meg sem állnak az ezüstéremig. Nem rajongok túlságosan a Fehérvárért, de jobb lenne, ha ők jutnának az esetleges EL-selejtezőbe (ehhez a Fradinak a kupát is meg kellene nyerni), mert a Bognár -féle oldschool kevés érintéses támadójátékot külföldön nem tudja átvinni senkin! Úgy meg fogják fojtani és verni szegény Paksot, mint annak a rendje. A Vidi már csak egy pontra van a Pakstól és bőven van még ideje és esélye is arra, hogy elérje a második helyet. Ma nem lesz könnyű dolguk, még hazai pályán sem!
  • A ZTE egyrészt remekül játszik, majdnem sikerült pontot rabolni a Fraditól is múltkor! Másrészt pedig Márton Gábort ugye elküldték a Fehérvártól és nincs is annál jobb, amikor egy elküldött szakember új csapatával megmutassa, kár volt lemondani róla. És Márton remek munkát végez a Zetével! Ha sikerül megtartani a kulcsembereket (Mance, Croizet), esetleg sikerül igazolni melléjük erős játékosokat a védelembe, akkor jövőre nem a kiesés ellen harcol majd a zalai gárda.
  • Jó kis parázs meccset várok, és nem vagyok benne biztos, hogy a Vidi képes otthon tartani a három pontot. A gólváltásban jobban bízom!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Fehérvár – Zalaegerszeg
Mindkét csapat szerez gólt | 1.70 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bazsi411@gmail.com 2024-04-21 09:25:54
Nálam ez sima Vidi. Tegnap x-lt a Fradi, kikapott a Paks. Nem hiszem, hogy az első 3 helyezett mind bukik. Bár láttunk már ilyet nem rég az angol 2-ben,de ez ritka.

további tippjeink a Foci világából

Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!

2026.03. 22. NB1: Kisvárda - FTC
Véget ért az európai szereplés, jöhet a tavaszi hajrá a bajnoki címért. Remek volt követni a nemzetközi meccseket, több olyan teljesítmény is volt, ami után jó érzés volt magyarnak lenni. A Fradi szurkolók hozzászoktak már ahhoz, hogy minden évben a BL-selejtezőben kezdenek, de ahhoz, hogy ez jövőre is így legyen, meg kell nyerni a bajnokságot! Ez pedig nagyon nem lesz könnyű feladat. Mindjárt elsőnek várja a gárdát a Kisvárda és a meccs hangulata nem a leánynevelő intézetek légkörét fogja idézni. Sokkal inkább a kanadai favágó bajnokságét!

Ránéztem a szorzókra és ritkán látni ilyet! A Győr nem Diósgyőr, még ha egyeznek is a betűk. Magabiztos fogás várható!
Ránéztem a szorzókra és ritkán látni ilyet! A Győr nem Diósgyőr, még ha egyeznek is a betűk. Magabiztos fogás várható!