2020.02. 01.

OTP Bank Liga: Felcsúti győzelem!

OTP Bank Liga: Felcsúti győzelem!

A Puskás Akadémia, amelynek köztudott a harmadik legértékesebb kerete van, meglepetésre döntetlent játszott a tavaszi nyitómeccsen Kaposvárott. Márpedig a felcsúti alakulat számára a harmadik hely és a nemzetközi porond a cél, ehhez pedig minden pont kelleni fog. A somogyi megyeszékhelyen hagyott két egységet pótolandó, ma meg kellene verni a Debrecent otthon. De vajon sikerül-e.

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.02.01. 17:00
PUSKÁS AKADÉMIA - DEBRECEN

  • A hajdúsági együttes edzőváltáson esett át a téli pauza során. A diósgyőriek korábbi legendája, Vitelki Zoltán lett az edző, aki lendületes támadójátékot, masszív védelmet és az utolsó lehelletéig küzdő csapatot ígér. Nyilván megvalósítani nehezebb lesz, mint ígérni, de annyi bizonyos, hogy a tavaszi nyitófordulóban lelépték 4-0-ra az Újpestet, ami némiképp meglepetést jelentett. Érdekes, hogy a Loki a klasszikus 4-4-2-es hadrendet alkalmazta, ami már koránt sincs olyan divatban, mint a 90-es években. A középpálya közepén Bódi irányított, Haris biztosított, elöl Adenji és Szécsi érkeztek rendre jókor a kapu elé. A csapat lendületes volt, harapott, küzdött, hajtott, ahogyan Vitelki ígérte. Csakhogy az Újpest a mostani formájában nem volt olyan erős ellenfél, mint ma a Puskás Akadémia lesz. 
  • A felcsúti gárda tovább erősítette keretét. Henty elment, de Vanecek személyében megvan a kezdőcsapat torony-termetű csatára. Szintén a gólszerzésben lesz érdekelt a holland Slagveer Luciano, aki az FC Emmen csapatától érkezett. De nagy érdeklődés követi az ukrán Artem Favorovot és főleg a cseh Jakub Plseket. Mindketten a középpálya megerősítésére érkeztek. Kaposvárott nem zakatolt jól a gárda, mert a kiesés ellen küzdő csapat megérdemelten tartott otthon egy pontot. Hiába játszottak az új szerzemények közül ketten (Plsek, Favorov) is a kezdőben, ennél több kell. Különösen a Debrecen ellen, akik jobb játékerőt képviselnek, mint a Kaposvár. 

Azt várom, hogy a Puskás Akadémiának még kell pár meccs ahhoz, hogy igazán összeálljanak. Hornyák Zsolt alaposan megmossa a fejeket és biztos vagyok benne, hogy egészen más mentalitású csapat fut ki a pályára ma. A holland szűrő Van Nieff-et kiállították, márpedig a kőkemény védekező középpályás nagyon fontos tagja a felcsúti védelemnek. Mindezek ellenére hazai sikert várok és minimum két gólt!

tipp
Puskás Akadémia - Debrecen
1X2 + Gólszám 1,5 | Hazai és több | 2.20 | (8/10)

kapcsolódó meccs

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!