2021.01. 20.

OTP Bank Liga: Ferencváros - DVTK, egy elmaradt mérkőzés a 2. fordulóból

OTP Bank Liga: Ferencváros - DVTK, egy elmaradt mérkőzés a 2. fordulóból

Röpke szünet után máris folytatódik a magyar bajnokság. A Ferencváros éppen csak három napja érkezett haza a spanyolországi edzőtáborból, máris egy erőpróba vár rá, az alapos változások útjára lépett Diósgyőr ellen pótolnak hazai környezetben.

FTC - DIÓSGYŐR
2021.01.20. 20:00

  • Két teljesen ellentétes csapat játszik ma. Az egyik a tabella első helyén nagyon magabiztosan, kilencpontos előnnyel, a másik az utolsó helyen ötpontos hátrányban. 
  • Az egyik kerete csak minimálisan változott. Az egész csapat együtt maradt, a már kevés esélyt kapó Varga Roland az MTK-ba igazolt, helyette két kulcsjátékos jött a fővárosi kék-fehérektől, Gera Dániel és Katona Máté. Mindketten a húszas éveik első felében járnak, mindketten nagyon tehetséges játékosok. Rajtuk kívül érkezett még az MLS és a norvég bajnokság aranyérmese, a Molde jobbhádvédje Henry Wingo. A másik játékosállomány szinte teljesen átalakult, élén az edzővel. A horvát vonal erősödött, nyolc új játékos érkezett a csapatba. 
  • Az egyiktől pontosan tudjuk, hogy olyan szintet képviselnek a magyar vonalban, amelyik magasan kiemelkedik, tudjuk, hogy a zöldek a BL csoportkörében szerepeltek és még nem kaptak ki a bajnokságban. A másik 11-szer vesztett már a pontvadászatban és az utolsó öt meccs mind vereség volt. 

Mégis nehéz meccs ez. Pont ezek a kötelezők szoktak nyögvenyelős mérkőzésekké válni, pont az ilyen átalakuláson átmenő, tulajdonképpen tét nélkül játszó csapatok szoktak meglepően jól futballozni a Groupama Arénában. Nem számítok könnyű meccsre, persze a győzelmet behúzza a Fradi, de nem lesz gólzáporos kiütés. Négy gólnál nem lesz több a hazai győzelem mellett.

tipp
FTC - Diósgyőr
1X2 + Gólszám 4,5 | Hazai és kevesebb | 1.50 | (8/10)

kapcsolódó meccs

FTC - Diósgyőr

2021. 01. 20. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2021-01-20 15:31:37
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.01.20. 20:00
FTC - Diósgyőr
Hazai csapat szerez gólt mindkét félidőben?
Igen
1.67 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1670

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?