2023.02. 18.

OTP Bank Liga: Ferencváros – Kecskemét

OTP Bank Liga: Ferencváros – Kecskemét

Hát az elmúlt héten jó sok minden történt a Ferencváros háza táján. Három kulcsjátékos sérült le Owusu, Tokmac és Besic, a norvég támadó talán nem olyan vészes, de a másik kettő komoly sérülést szenvedett. A zöldeknél léptek, két igazolással próbálták orvosolni a problémát, pontosabban hárommal. Ma pedig a második helyezett Kecskemét érkezik a Groupama Arénába.

  • A labaszerző, de támadni is tudó, úgynevezett box-to-box középpályás posztja Laiduni távozásával és Besic keresztszalag-szakadásával kiürülni látszik. Vécsei mellett Sigér tud játszani ezen a poszton, Esiti inkább csak a labdaszerzésben jeleskedik, Zachariassen pedig bár tud itt játszani, de inkább csak a támadásokban jó. A héten leigazolták kölcsönbe a Franciaországban született algériai Mehdi Boudjemaa-t aki eddig a Hatayspor csapatában szerepelt, de klubja visszalépett a Süper Lig küzdelmeitől a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések miatt. Aztán ugyanide érkezett, szintén kölcsönben, a Debrecen tehetséges-, már a magyar válogatottban is bemutatkozó Baráth Pétert, akiért elővásárlási joga is lesz a zöldeknek a szezon végén. Illetve a Sampdoriától érkezett a 20 esztendős Simone Trimboli, úgyszintén kölcsönben, de rá is opciós joga van a bajnoknak. Az olasz középpályás elsősorban a Fradi második csapatában bizonyíthat majd. Persze a játékosokat még be kell építeni és Csercseszov mester nem arról híres, hogy azonnal a mély vízbe dobná az újakat. A védelembe igazolt Myenty Abena még egyetlen percet sem kapott. Mindezek ellenére a keret olyan bőséges, hogy aki játszik az mindent meg fog tenni a győzelemért majd. És hát a Kecskemétnek van miért visszavágni!
  • A KTE az előző találkozójukon meglepetésgyőzelmet aratott a Fradi ellen. A csapatnál remek szakmai munka folyik és még mindig kitart az önbizalom és a lendület. A szezon első felében sokáig azt jósoltam, hogy össze fog zuhanni a Kecskemét és kiesik, de mára már nem így gondolom. Remekül játszik a csapat, kiesni nem fog, de a dobogóról lecsúsznak majd. Ennek ellenére dicséretes amit eddig véghezvittek!
  • A tippem pedig az, hogy 0-1-es hendikepről is nyer ma a Ferencváros.
tipp
FTC - Kecskemét
Hendikep 0:1 | FTC | 1.90 | (8/10)

kapcsolódó meccs

FTC - Kecskemét

2023. 02. 18. 17:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Spitball 2023-02-18 14:55:19
Legyen egy jó meccs!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.02.18. 17:00
FTC - Kecskemét
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.26 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2260
seantaylor21 2023-02-18 14:14:27
legyen igazad de akkor lássunk egy meggyőző fradit. Érdekes hogy nem vagyok elégedett a játékukkal (szerintem nem egyedül vagyok így) de mégis 3 győzelem 2 döntetlen a mérleg az újjá indulás óta. NB1-be elég ez a játék de fel kéne pörögni nemzetközire. Lilaként is drukkolok európában nekik, és amíg a ftc nyereget az nb1-ben addig a Liláknak is jó hisz veszi el a pontokat másoktol is nemcsak tőlünk.
szeretlekandi 2023-02-18 13:56:01
:)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.02.18. 17:00
FTC - Kecskemét
Pontos végeredmény
Döntetlen 2:2
23.00 1 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 2300
Aurion 2023-02-18 07:56:50
Szerintem jó a tipp teszem is mixen

további tippjeink a Foci világából

Pünkösd vasárnap egy cél és érdek nélküli meccs a nyári szünet előtt a haveroknál, akiknek szintén nincs már miért küzdeniük a pályán. Már csak a sör és a virsli hiányzik egy jó kis gálameccshez. Egy olyan meccshez, amire lehet fogadni is…

Ha ki akarjuk választani a forduló meccsét, akkor ez az, hiszen mind a Puskás Akadémiának, mind a Honvédnak nagyon komoly motivációja van, mindkét oldalnak kellenek a pontok! Ennek megfelelően egy jó meccset várhatunk.

Elképzelem azt a helyzetet, hogy a már kiesett vasas magával rántja a gazdag MOL Fehérvárt a NB2 purgatóriumába. De ehhez az is kellene, hogy a Honvéd nyerni tudjon Felcsúton. És mivel a Puskás szintén a dobogó harmadik helyét akarja, ez nagyon nehéz lesz. Mindezek ellenére a Fehérvárnak a saját kezében a sorsa és nyernek a Fáy utcában, akkor bármilyen eredmény is születik Felcsúton, Negóék maradnak az első osztályban.

belépés

partnerek

címkék