2024.04. 20.

OTP Bank Liga: Ferencváros – Kisvárda (Bajnokavatás?)

OTP Bank Liga: Ferencváros – Kisvárda (Bajnokavatás?)

Ha ezt a meccset megnyeri a Ferencváros, akkor már hivatalosan is bajnok, immár sorozatban hatodik alkalommal. És alighanem ebben az esetben a Kisvárda sorsa is eldől majd Ha pedig a Paks pontot veszít Felcsúton, akkor még a döntetlen is elég az aranyéremhez. Várhatóan telt ház előtt rendezik a mérkőzéset.

  • Amióta a Fradi kiesett az Olympiakosz ellen az EKL-ből és csak a magyar hadszíntér maradt, teljesen leuralja a kiírásokat. Dejan Sztankovics kitűnően rotál, türelmes, de nagyon offenzív támadójátékot játszik a Fradi, szinte állandóan az ellenfél térfelén vannak és a kapuhoz szögezik az ellent. Itthon nincs ellenfél, néha belealszanak a meccsbe, amit a jó képességű, és leginkább kitűnő edzőkkel rendelkező csapatok kihasználnak, de ez meglehetősen ritka. Legutóbb a ZTE 0-2-ről kiegyenlített, de aztán a 98. percben jött Varga Barni, túlugrotta a kapust, aki pontosan a karja méretével magasabb, és mégis a válogatott csatár tudta rástukkolni a lasztit a kapura, ami a felső lécről kivágódott az ötösön belülre. Pechükre Ben Romdane sétálgatott arra, nem is kellett több neki, bevarrta a győztes gólt. Biztos lesz ma is rotálás, de tulajdonképpen mindegy, hogy Szevikjan játszik, Traoré, vagy Zachariassen. A minőség nem változik.
  • A Kisvárda dicséretesen összeszedte magát Feczkó Tamás keze alatt. Ez nem mindig mutatkozik meg eredményben, de a mutatott játékban igen. Legutóbb hazai pályán csapkodták meg az Újpestet 4-1-re és ha még lenne 10-12 forduló a bajnokságból, akkor akár még lehetne esély bent maradni. De így sajnos már nem. Kisvárdán tervezik az NB2-es jövőt és ahogyan Révész Attilát ismerni lehet, nem a középmezőnyben akarnak üldögélni! Bátran le kell támadni a Fradit, a Várdának megvannak az erre való technikás és gyors támadói. Ha beállnak védekezni, az biztos halott ügy. Így is az, de mennyivel szebb támadva és dicsőségesen kikapni emelt fejjel, mint betolni a buszt a kapu elé. Ha nyer a Fradi jöhet a bajnokavatás, minden bizonnyal telt ház előtt

tipp
Ferencváros – Kisvárda
FTC nyer + több mint 3,5 gól a mérkőzésen | 2.58 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?