2021.10. 24.

OTP Bank Liga: Ferencváros – MTK

OTP Bank Liga: Ferencváros – MTK

Örökrangadó lesz a Groupama Arénában, ahol egy demoralizáló EL-vereség után a bajnok Ferencváros próbál majd egy bajnoki győzelemmel kedveskedni a szurkolóinak, no meg igyekeznek megmaradni a tabella elején, ahol jelenleg még a Kisvárda állomásozik.

FTC - MTK
2021.10.24. 18:00

  • A Fradisták most csalódottak, pedig alapvetően nincs miért. A skót bajnoktól, idegenben ki lehet kapni. A probléma az volt inkább, hogy a meccs vége már elég egyoldalú volt. A Ferencváros évről-évre fejlődött és nem is keveset. Emlékezzenek csak vissza, főleg azok, akik nem szeretik a klubot. Hogy gúnyolták még négy-öt évvel ezelőtt Orosz Pált, csoportkör Palinak hívták, ezzel gúnyosan utalva arra, hogy minden évben az volt a cél, hogy bejussanak valamelyik európai liga csoportkörébe. Aztán most, hogy ez háromszor sikerült egymás után, elmaradtak a hangok, hirtelen az volt a baj, hogy csak három magyar játszik a csapatban. Nem akarom részletezni, hogy miért csak három. Nem is lényeg, ezek a hangok mindig megtalálják azt, amibe bele lehet kötni és lehet szidni. Pedig a Fradi sokat fejlődött és még nem tart ott, hogy egy Betis, Leverkusen, Celtic hármast csak úgy megverjenek és továbbjussanak ebből a csoportból. Ez már nem az az Európa Liga, ami két éve, sokkal erősebb alakulatok vannak és ezt a Fradi is a saját bőrén érzi. Ha a szerencse is a csapat mellé áll, akkor lehet pontszerzés, de ha nem lesz, akkor sincs baj. Tovább kell építkezni és akkor jövőre ismét meg lehet próbálni. De ehhez bajnokságot kell nyerni és ez nem megy félgőzzel! Nem megy úgy, hogy csak kiküldjük a mezt. És a Zete meg a Kisvárda ezt meg is mutatta. Ha a Fehérvár, vagy/és más csapatok képesek lennének felnőni csak kicsit is a feladathoz, akkor nem lenne a Fradinak sem ilyen könnyű dolga. Muszáj lenne minden egyes bajnokit nagyon komolyan venni és odacsapni. Most az MTK ellen szó sem lehet pontvesztésről. Csak a győzelem jöhet szóba és ehhez maximumot kell nyújtani.
  • Zubkov helyére én simán beküldeném Szánthó Regőt, ő legalább harcol. Az ukrán hónapok óta imitálja a focit a Fradiban. Középen Besic mellé igenis oda kell rakni Laidunit, ők ketten maximális stabilitást adnának a középpályának. De minden bizonnyal Vécsei most is a kezdőben lesz. Makot is elfelejteném, ha Uzuni pihen, akkor menjen ki a fiatal Gavric és tegye oda magát. Állítólag igen nagy tehetség. Marko Marin is kaphatna több játékpercet, hiszen tőle a jövő évi BL-ben komolyan számítanak. Vagy ha nem jön be, akkor idejében kell a helyére valaki, viszont csak a bajnokságban tud bizonyítani.
  • Az MTK-nak nincs mit veszíteni, fölmennek a pályára, a sok tehetséges fiatal, aki egészen biztos hatalmas becsvággyal esnek neki a Fradinak és nem fog megremegni a lábuk. A tehetségük pedig nem kérdőjelezhető meg. Gólváltást és Fradi-sikert várok.
tipp
FTC - MTK
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 2.54 | (8/10)

kapcsolódó meccs

FTC - MTK

2021. 10. 24. 18:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
sanyo48 2021-10-24 20:17:56
Ez a fradi sziv nelkuli, osszetakolt csapat sok-sok penzert jol elo vezetokkel.

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?