2024.02. 06.

OTP Bank Liga: Ferencváros – MTK (Az örökrangadó mindig kiemelten fontos)

OTP Bank Liga: Ferencváros – MTK (Az örökrangadó mindig kiemelten fontos)

Igaz ez akkor is, ha a Ferencváros épp az Olympiakosz ellen játszik az EKL nyolcaddöntőbe jutásért hamarosan. De ha lebecsülik az MTK-t, akkor nagy meglepetésben lehet része a Sztankovic-fiúknak!

  • A  Kisvárda remekül megszervezte a védelmet a Fradi ellen, pontosan és szigorúan zártak, de a Zöldek rendkívül erősek. Amit észre lehetett venni, Loncar visszatérése és rendkívül aktív támadójátéka a középpályán nagyon pozitív meglepetés volt, valamint az újonnan igazolt Habib Maiga labdaszerző munkája is kiváló! Ráadásul a megszerezett labdákat remekül osztja el, akár a hosszú labdákat is pontosan végzi. Az ő „takarító” munkája tehermentesíti AbuFanit, aki így még veszélyesebben tud támadni és szervezni a játékot. Így rá kétszeresen oda kell figyelni a védőknek, ami pedig azt eredményezi, hogy Loncarnak és a szélsőknek több lehetősége marad. Jómagam nem értek egyet azzal, hogy Pesic kezdett, de valószínűleg Varga Barna még nem teljesen terhelhető, fokozatosan kell visszavezetni a játékba, valamint az Olympiakosz elleni meccs előtt sem akarnák, hogy lesérüljön. Kodro játéka összetettebb, mint Pesicé. Igaz a szerb csatár egy szemfüles gólt szerzett. Az MTK viszont nehezebb ellenfél lesz, mint a Kisvárda.
  • Viszont az MTK hagyományosan a sokpasszos kreatív támadó stílust játssza, ők nem fognak beállni úgy védekezni, hogy elsősorban csak az legyen fontos, hogy ne kapjanak! Az MTK fel fogja vállalni a támadójátékot a Fradi ellen, ami azt eredményezi majd, hogy szereznek gólt! A frissen igazolt erőcsatár Marin Jurina kiválóan játszott az Újpest ellen és ő már korábban is bebizonyította az NB1-ben, hogy remek labdarúgó. Rá nagyon oda kell figyelniük a ferencvárosiaknak. A zöldek védelme sebezhető, főleg pontrúgások után, ezt láthattuk szombaton is. A Fradi támadógépezete pedig biztos, hogy betalál majd. Gólváltás a tippem s bátrabbak a sima hazait is behúzhatják én maradok óvaros.

  • 1X + gólváltás a tippem.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Ferencváros – MTK
1X + mindkét csapat szerez gólt | 1.97 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tozso001 2024-02-06 18:45:52

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.02.06. 20:00
FTC - MTK
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és több
1.77 5 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1770
Giuseppe1974 2024-02-06 18:01:35
Talán
3:2

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.02.06. 20:00
FTC - MTK
1.félidő/2.félidő - Mindkét csapat szerez gólt
Igen / Igen
17.00 5 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1700
eden12 2024-02-06 17:58:03
Elfogult vagyok, és kint is leszek a meccsen🤣Hajrá KÉKEK, HAJRÁ KEKEK, HEY-HEY!
Pénteken megvoltak a lilák, ma elkapjuk a zöldeket🤣
X2!!!!!

Komolyra fordítva szerintem 1-et lövünk a Fradonak, Antonov assist😉

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!