2020.08. 30.

OTP Bank Liga: Földre került a Puskás?

OTP Bank Liga: Földre került a Puskás?

A felcsúti alakulatot kiütötte a koronavírus. Már Svédországba is az ifikeretből feltöltött labdarúgókkal kellett elutazni, aminek -dacára annak, hogy több remek játékos játszott az első keretből is- csúnya vereség lett a vége. Most pedig az Újpest érkezik, amely alapos átalakításon ment keresztül. Mire érdemes tippelni?

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.08.30. 20:00
PUSKÁS AKADÉMIA - ÚJPEST

  • Felcsúton továbbra is nehéz a helyzet A svéd meccs előtt kilenc fontos játékos hiányzott, a 17 éves  Auerbach Martin debütált a kapuban úgy, hogy az NB1-ben még nem is játszott. Mindezek ellenére a Puskás harcolt és küzdött, ám a Hammarby erősebb volt. És ha hasonló kerettel kell kifutni ma a pályára az Újpest ellen, akkor a lilák is erősebbek lesznek, csak nem annyira. Az albán Latifi talán ismét megkapja a lehetőséget, valamint Weslen Junior is szerepet kap majd. 
  • Az Újpest jól kezdte a pontvadászatot Pakson, ám a Budafok ellen nem játszottak jól. Ezt a kisiklást kellene ma helyre tenni Felcsúton ám kérdés, hogy lesz-e elég ütőerő a csapatban. Az újak közül Gigic és Mitrovic játszott mindkét meccsen, valamint Bacsa Patrik is szerepet kapott. A legjobb forma Simon Krisztiáné volt, aki meghívót kapott a magyar válogatottba is, ez minden bizonnyal alaposan meghozza az önbizalmát és jó játékkal rukkolnak majd ki. 

Összességében a Puskás meggyengülésével és hazai pályás előnyével nagyjából azonos szintű csapatok futnak ki a gyepre, a liláknak a meggyengített védelmet illene felavatni, felcsúti oldalon pedig több kiemelkedő szintű támadó játékos lesz a csapatban. Nekik  illene betalálni majd. Gólváltás a tippem! 

tipp
Puskás Akadémia - Újpest
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.90 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Puskás Akadémia - Újpest

2020. 08. 30. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Matthewryz 2020-08-30 17:32:04
Sima vendég nyilván a tesztek ide is érvényesek... Ugyan úgy nb3 részben vagy nem???

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.08.30. 20:00
Puskás Akadémia - Újpest
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.53 3 - 2
Tét 1000
Nyeremény 2530
Smeagol 2020-08-30 10:50:19
Az a baj, hogy csak hazai, döntetlen és vendégre lehet tippelni.
Simán a lottozóban és a TippixPron is.
Ez azért érdekes.

további tippjeink a Foci világából

Egy olyan meccsel kezdődik ma az OTP Bank Liga 20. fordulója, ahol a hazai csapat szép lassan lefelé halad, míg a vendégek bizony felfelé törnek! Éppen egymás szomszédságában állnak a tabellán, mindössze 2 pont különbséggel, lesz-e ma előzés?

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van. Ahogyan néhány éve már, úgy ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!

Mivel a Puskás elrontotta a nyitómeccsét Székesfehérváron, a Fradinak volt módja, hogy az MTK ellen és a ZTE elleni elmaradt meccsen négypontos előnyt kovácsoljon ki. Mindkét meccset elbaltázták a zöld-fehérek, így csak egy pont lett közte. Ma pedig mérget vehetünk rá, hogy a Puskás-játékosok vért isznak és az egész bajnokság legfontosabb meccsén 200 százalékot adnak ki magukból. Ez ellen pedig az a biszem-baszom foci, amit a Fradi mostanában mutat, nem lesz ám elég!