2020.03. 14.

OTP Bank Liga: Gólváltás Debrecenben!

OTP Bank Liga: Gólváltás Debrecenben!

Az NB 1 mai összecsapásán a hazai pályán lendületes Debrecen az utóbbi mérkőzésein erőteljesen lendületbe jött Zalaegerszeggel játszik a bajnoki pontokért. Mindkét alakulat számára fontos a győzelem, ráadásul mindketten a támadójátékot helyezik előtérbe. A koronavírus-fertőzés miatti kormányintézkedések miatt zárt kapuk mögött rendezik ezt a meccset is. Lássuk, mire érdemes fogadni!

LABDARÚGÁS, NB I
2020.03.14. 17:00
DEBRECEN - ZTE

  • A magyar futball szakértői közül (és mások is) már számtalanul elmondták, hoyg a ZTE kerete sokkal jobb annál, hogy kiessen a csapat. Az edzőváltás megtette hatását, a zalaiak játéka kiforrottabb, lendületesebb lett és ami a legfontosabb, elkezdtek  jönni az eredmények is. MEgverték az Újpestet és a Mezőkövesdet, a két meccs között zakó Fehérváron, legutóbb pedig 1-1-es döntetlen a Ferencvárossal hazai körülmények között. Apropó Ferencváros! A fővárosi zöldektől érkező Bőle Lukács remekül beilleszkedett a csapatba, a technikás, gyors játékos kiváló hármast alkott a szintén válogatott Radó Andrással és Stieber Zoltánnal. Ők hárman lehetnek letéteményesei a bent maradásnak, no persze kellenek Bobál Gergely és Ikoba góljai is. 
  • A hazai oldalon a DVSC, amelynek csak öt ponttal van több azsákban, mint a zalaiaknak. A hajdúsági együttes is edzőt váltott, de a legutóbbi-, Kisvárda elleni győzelem előtt három vereség került sorozatban. Vitelki Zoltánnak nagy munkája lesz még abban, hogy a Debrecen ne csússzon lejjebb a tabellán. A csapatból a két nigériai Adenji és Garba (6-6gól) mellett Varga Kevin és SZécsi Márk teljesítménye érdemel kalaplengetést. A középpálya stabilitásán és a védekezésen azonban javítani kellene! 

Mindkét csapat támadójátékot szeret tolni és a támadójátékosai a jobbak. Két hasonló stílusú, erejű gárda csap ma össze, nem is lehet más a tippem, mint a gólváltás.

tipp
Debrecen - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.60 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Debrecen - ZTE

2020. 03. 14. 17:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!