2022.02. 19.

OTP Bank Liga: Gyirmót – ZTE

OTP Bank Liga: Gyirmót – ZTE

Legutóbb nyerni tudott a Gyirmót Pakson, de ma legalább annyira nehéz feladat vár a Csertői-legénységre, hiszen a Waltner-féle Zalaegerszeg ellen meccselnek, de legalább otthon!

GYIRMÓT - ZTE
2022.02.19. 17:00

  • Minden évben a bajnokság után megválasztják az Év Edzőjét. Amennyiben Csertői Aurél bent tartja ezt a Gyirmótot az NB1-ben, akkor csakis ő kaphatja meg ezt a kitüntető elismerést! Mert a Gyirmót még az igazolások ellenére is a három legolcsóbb keretből gazdálkodó csapatok egyike. Jelenleg pedig 23 ponttal állnak és három csapat is van mögöttük! Ma egy nagyon fontos csapat érkezik, amely még akkor is közvetlen riválisnak számít, ha éppen három ponttal több van még nekik.
  • A Zalegerszeg legutóbb simán kikapott a Ferencvárostól, de a mutatott játék egyáltalán nem volt rossz. Waltner Róbert kiváló csatár volt és ennek megfelelően támadó játékot tanít csapatának. Már a pálya középső részén letámadnak és megpróbálják a labdákat megszerezni. Spoljaric nagyon hasznos a pálya közepén, mind a védekezésben, mind a támadások felépítésében fontos szerepe van, ráadásul a kapu előtt sem jön zavarba. Serafimov az egyik legjobb Magyarországon játszó védő! Zimonyi elment a Vasashoz, de szerintem nem fog hiányozni.
  • A ZTE azért áll ilyen jó helyen még mindig a tabellán, mert a közvetlen riválisait mindig megveri és ma sem lesz döntetlennél rosszabb eredmény zalai szempontból! 
tipp
Gyirmót - ZTE
Kétesély | Döntetlen vagy ZTE | 1.42 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Gyirmót - ZTE

2022. 02. 19. 17:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?