2022.09. 10.

OTP Bank Liga: Honvéd – Kecskemét (Skót fukarsággal a gólok területén?)

OTP Bank Liga: Honvéd – Kecskemét (Skót fukarsággal a gólok területén?)

A Honvéd az Újpest elleni döntetlen után Kisvárdán nyerni tudott, így elkezdte kicsit összeszedni magát. Az látható, hogy a skót szakvezetésnél a kemény jól záró védelem nagyon fontos. Ma a lendületesen és pontgazdagon kezdő újonc, a Kecskemét látogat a Bozsik Stadionba.

  • Az elmúlt forduló legnagyobb meglepetése volt az, hogy a kispestiek nyerni tudtak Kisvárdán. Egyet el lehet mondani a Honvédról. Rendkívül kemény játékot raknak ki a pályára, az utolsó percig zakatolnak, küzdenek! Ehhez kellene még egy kis sikeres egyéni teljesítmény, vagy több és máris elindulhatna felfelé a csapat a tabellán. Tam Courts skót és a stílusa látszik a csapaton. Amikor kezdték a bajnokságot és eltelt két forduló, azt gondoltam, kilátástalan a helyzet. Most már nem gondolom ezt és pont ugyanezt a harcos-, remekül védekező csapatot várom ma is a pályán a Honvédtól.
  • A Kecskemét egy rendkívül egységes alakulat, szó szerint CSAPAT. Szabó István remekül ismeri a játékosait és pontosan tudja, mit várhat el tőlük. Ennek megfelelően alakította ki a taktikát, amelyet eddig kiválóan betartottak a kecskeméti játékosok. Van néhány kiemelkedő tudású futballista is a bács-megyei gárdában, elég csak a Katonákat megemlíteni. A Fraditól kölcsönbe érkező Bálint ismét úgy focizik, ahogyan azt még az MTK-ben tette. Elöl pedig Szabó Levente már 4 gólnál jár. A Kecskemétieket még viszi az újoncokra jellemző kezdeti lendület, amibe még a Fehérvár elleni-, utolsó perces vereség is belefért. Ez a lendület jellemezte a Gyirmótot is tavaly a szezon elején, korábban pedig a Budafok is lendületesen kezdte a bajnokságot.
  • Ma nagyon nehéz dolga lesz a liláknak. Fel kell törni a skót reteszt, ami nem lesz könnyű feladat, közben azért a honvéd agilisabb, kreatívabb támadóit is meg kell fékezni. Richie Ennin, Zsótér, Lukic állandó veszélyt jelent majd a KTE kapujára. Hasonló eredményt várok, mint a Kisvárda ellen. Kevés góllal nyer a honvéd.

 

 

tipp
Honvéd - Kecskemét
1X2 + Gólszám 3,5 | Hazai és kevesebb | 3.00 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Honvéd - Kecskemét

2022. 09. 10. 17:45 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Norbert06250609 2022-09-10 19:47:05
Itt az ideje rájönni hogy ezt a Kecskemétet max a Fradi ha megveri, de még az is lehet hogy ők is kevesek lesznek. Szerencsére ma nem hagytam magam elcsábulni és x2be raktam ezt a meccset.
cucu 2022-09-10 19:53:00
Jól tetted.És ideje szembenézni a ténnyel,hogy a múlt lópikulát sem ér.Csak a tények.
UltrasKispest 2022-09-10 21:31:46
A múlt maga a tény
cucu 2022-09-10 22:52:17
0-0.........O
Lalika 2022-09-10 19:35:43
Baszod a nulla nullával megint…
toto25 2022-09-10 16:09:36
X2

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.09.10. 17:45
Honvéd - Kecskemét
Ázsiai Hendikep -0,5
Kecskemét +0,5
1.80 0 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1800
Lalika 2022-09-10 15:03:16
Legyen és majd megint kihúzza a szarból valamelyiket egy korai piros 😂

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.09.10. 17:45
Honvéd - Kecskemét
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és kevesebb
4.80 0 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4800
Niké 2022-09-10 11:58:41
Tipikus olyan mérkőzés ahol a Honvéd egy bravúr győzelem után sokan várják a papíron könnyebb Kecskemét elleni sikerét és végül nem sikerül értékesebbé tenni a bravúrt mivel gyorsan visszaadják a bravúr pontokat.
Kecskemét nem is rossz és ez a Honvéd meg nagyon hektikus.
Még Messi erősíti a Kecskeméti együttest,így könnyen bennmaradnak.
Sőt az idei Kisvárdát látom bennük!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.09.10. 17:45
Honvéd - Kecskemét
1X2
Kecskemét
3.75 0 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3750
Zúzó 2022-09-10 11:39:07
Nekem ez 2,5 underrel megy.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.09.10. 17:45
Honvéd - Kecskemét
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és kevesebb
4.80 0 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4800
UltrasKispest 2022-09-10 10:04:13
Nyerünk ma. A fiataljaink egész ígéretesek,főleg Kerezsi és Kocsis. Nem vagyunk továbbra sem jók,de azt nem lehet elvenni tőlük, hogy küzdenek tisztességgel
surda64 2022-09-10 13:44:53
Hajrá!!!...
lacus56 2022-09-10 07:47:15
Meglepetés ? Inkább nagyon nagy bunda volt a Kisvárda - Honvéd meccs. Pénteken leszólt a Honvéd fideszes nagyfőnök, hogy kell a 3 pont nekik.
kohalmi82 2022-09-10 10:50:14
Én nem hiszek a csodákban. Kisvárda 6 meccs alatt 16 gólt lőtt, majd hazai pályán a teljesen gyengébb honvéd ellen kb helyzetig se jut el. Előtte honvéd nézhetetlen meccsen ( 0 - 0 ) x elt a teljesen gyenge Újpesttel hazai pályán. Nehezen hihető a múlt heti eredmény.
UltrasKispest 2022-09-10 09:59:48
Persze.gondolom akkor meg is raktad nagy pénzzel, ha ilyen jól értesült vagy
Zúzó 2022-09-10 11:41:00
A Kisvárda nagyon lelketlenül játszott, pedig korábban mentek, mint a meszes. Tényleg gyanús meccs volt.
UltrasKispest 2022-09-10 13:29:44
Mitől ne verhetne meg a Honvéd egy szaros Kisvárdát, ne idegesítsetek már ezzel. Barki megverhet a magyar bajnokságban bárkit. Kivéve az Ftc-t.
UltrasKispest 2022-09-10 13:31:01
A nagymultú kluboknak pont abban van az erejük, hogy a poraikból is képesek feltámadni, és megverni ezeket a bohóc szirszar töltelék fosokat
UltrasKispest 2022-09-10 13:32:31
Ezért esett ki a Honvéd csak egyetlen egyszer, az Ute egy szer sem (még), a Fradi meg csak édekes körülmények között. Többi meg jön-megy
cucu 2022-09-10 14:51:15
ezért bunda,nehogy már a nagy múltú de kalap sz.r csapatok kiessenek,mert milyen gáz lenne ha csak egy fővárosi csapat lenne.
surda64 2022-09-10 13:45:46
Így igaz!!!

további tippjeink a Foci világából

A Tottenham elleni bosszantó vereség után a Fradi ma Pakson lép pályára. A tavalyi szezonban nem egy alkalommal tört borsot a zöld-fehérek orra alá Bognár György csapata. Vajon így lesz ez most is?
A Tottenham elleni bosszantó vereség után a Fradi ma Pakson lép pályára. A tavalyi szezonban nem egy alkalommal tört borsot a zöld-fehérek orra alá Bognár György csapata. Vajon így lesz ez most is?
A Zalaegerszeg számára láthatóan a kiesés elleni harccal telik el az idei szezon. Márton Gábor egységes, harcos gárdát épített fel, de nagyon hiányzik egy olyan góllövő csatár, mint tavaly volt Antonio Mance. Az Újpest pedig épül-szépül és egyre jobb lesz.
A Zalaegerszeg számára láthatóan a kiesés elleni harccal telik el az idei szezon. Márton Gábor egységes, harcos gárdát épített fel, de nagyon hiányzik egy olyan góllövő csatár, mint tavaly volt Antonio Mance. Az Újpest pedig épül-szépül és egyre jobb lesz.
Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van. Ahogyan néhány éve már, úgy ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!
Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van. Ahogyan néhány éve már, úgy ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!