2021.03. 07.

OTP Bank Liga: Honvéd - Kisvárda

OTP Bank Liga: Honvéd - Kisvárda

Horváth Ferenc már nem először csinált "csodát" és támasztott fel kómába esett csapatokat. Két győzelem egymás után és a Honvéd el is távolodott a kiesőzónától. A mai ellenfél pedig a Kisvárda alakulata. Ahol viszont gondok vannak.

HONVÉD - KISVÁRDA
2021.03.07. 16:00

  • A kispesti kerete kiváló, ezt is többször leszögeztük már. Bő játékosállomány, válogatott játékosokkal, rutinos és kiváló légiósokkal. Horváth Ferencnek csak a fejekben kellett rendett tenni, némi önbizalmat csöpögtetni a szívekbe és kitalálni egy jó kis taktikát. Amikor ez együtt volt a csapat elkezdett nyerni. Ahogy az Újpestnél elmondtam, úgy itt is elmondom, nem esik ki a Honvéd sem, jövőre pedig, ha el nem cseszik a szakveztés, akkor akár komolyabb célokért is küzdhet a csapat. 
  • A Kisvárda élén viszont elkezdett felforrósodni Supka Attila kispadja. A korábban egységes, remekül védekező Kisvárda erőn felül teljesített és a tabella első felében, nem egyszer egészen jó helyen állomásozott. Aztán valami széttört a csapat motorjában és sorozatos vereségekbe kezdett. Az utolsó öt meccsen négy nullapontos meccset hozott, hármat zsinórban legutóbb. A lejtmenet pedig ebben a 12 csapatos bajnokságban hamar véget érhet! Elég csak szegény Zalaegerszegre gondolni. 
  • Ez a Honvéd most sokkal esélyesebb, mentálisan erősebb gárda, amely otthon fogja tartani a három pontot. Ez az otthon  egyelőre még a Hidegkuti Nándor Stadion, de hamarosan beköltözhetnek Horváth Ferencék a csodálatos új Bozsik Stadionba. Ma pedig győznek és tovább folytatják a pontok gyűjtögetését.  
tipp
Honvéd - Kisvárda
1X2 | Honvéd | 2.35 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Honvéd - Kisvárda

2021. 03. 07. 16:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
UltrasKispest 2021-03-07 09:37:37
Ez ma sztem beton. Fogtam a felcsút ellen is meg az mtk ellen is. Bár nem szeretünk a kisvárda ellen játszani, de talán lendületbe jövünk. Lassan visszatér mindenki. Én arra számítok, hogy valakit nagyon megverünk hamarosan: várda dió ute a sorrend. Sztem ma van erre a legnagyobb esély, mert a dio ute ellen sanszos, hogy az x ért fogunk menni. Szóval hendi hazai is lehet ez. De lehet, csak elfogult vagyok. Supka minden csapatával egy ideig nagyon jól megy, aztán jön a lejtő
Maki767 2021-03-07 10:34:42
Miért lennél elfogult Ultrakispest?

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!