2021.03. 02.

OTP Bank Liga: Honvéd - MTK

OTP Bank Liga: Honvéd - MTK

Egy olyan meccset rendeznek ma, ahol többé-kevésbé mindkét csapat hazai környezetben játszik. Az MTK többé-, hiszen a Hidegkuti Nándor stadion a helyszín, a Honvéd pedig kevésbé-, hiszen ők albérletben vannak ugyanitt. Papíron tehát ez a Honvédnak hazai pálya, valójában inkább az MTK-nak. De lássuk a meccset.

HONVÉD - MTK (HELYSZÍN: MTK-STADION)
2021.03.02. 17:30

  • A Honvéd már az első-, Ferencváros elleni mérkőzésen markáns támadójátékot játszott, első meccsén a padon Horváth Ferenccel. Aztán a második meccs a kupatalálkozó volt Zalaegerszegen, ahol simán kiestek. Horváth Ferenc már a meccs előtt elmondta, hogy rotál, lehetőséget ad olyan játékosoknak, akiket a Fradi ellen nem látott még éles helyzetben. Az eredmény ismert. Jött a felcsúti bajnoki, ahol sokan-, köztük magam is féltettem a Honvédot. De Horváth Ferike csapata harapott! 4-1-4-1, stabil védekezésből labdatartás és lendületes ellentámadások. Remek taktika, jó csapat! Ma is valami hasonlót várok és nem sok olyan csapat van az élvonalban, akik ellen nem mondanám rá azonnal most a Honvéd győzelmét. Az egyik ilyen az MTK. 
  • Akik a Fradival játszottak döntetlent legutóbb. Egy ramaty első félidő-, és két Zubkov szépségdíjas gól után, 0-2-ről hozták X-re a meccset egy jól játszó Fradi ellen. Igaz a második félidőben nem játszott jól a bajnok. Az MTK viszont parádézott! Varga Roland vezetésével szebbnél szebb támadásokat hajtott végre, amiből egyet belőttek, valamint kaptak egy büntetőt is (jogosan). Ugyanez várható a Honvéd ellen is, így a kimenetelre nem fogadnék. Viszont a gólváltás nagyon is elképzelhető ma is! 

tipp
Honvéd - MTK (Helyszín: MTK-stadion)
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.61 | (8/10)

kapcsolódó meccs

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?