2022.10. 02.

OTP Bank Liga: Kecskemét – FTC (Dávid és Góliát!)

OTP Bank Liga: Kecskemét – FTC (Dávid és Góliát!)

Az NB1 9. fordulója zajlik, ahol az újonc Kecskemét a sorozatban négyszer egymás után bajnok Ferencvárost fogadja. Ha van olyan meccs, amire illik a Dávid és Góliát-címke, akkor ez az. Mégis miben bízhat a lila-fehér bács-kiskun megyei alakulat?

  • A két csapat közötti különbséget nem fogom ecsetelni, itt valóban Dávid-Góliát a helyzet. Amiben bízhat a hazai csapat az a tét néküli helyzet, a győzelmi kényszer abszolút hiánya. Nekik nem a Fradi ellen kell nyerni, ez egy jutalommeccs, amit a tavalyi kiváló szereplésért és az eddigi NB1-ben mutatott játékért jár nekik. Itt a vállakon tét nélkül, felszabadultan focizhatnak a Fradi ellen, ha kikapnak, akkor sincs semmi baj, ha pedig pontot rabolnak, az már óriási eredmény. A másik pedig, amiben most bízhatnak a lilák, az a Fradi kiváló európai menetelése. Csütörtökön Belgrádba utaznak a Crvena Zvezdához az Európa Ligában és ha csak egy pontot sikerülne szerezni a szerbek ellen, akkor már szinte biztos a csoport harmadik helye minimum. Az pedig az álmok elérést jelentené, vagyis azt, hogy megéri a tavaszt a Fradi a nemzetközi kupaporondon. Nem is tudom hirtelen, mikor volt ilyen utoljára a magyar klubfociban. Mindenképpen ez a prioritás, de az is biztos, hogy a Ferencváros nem veszi félvállról ezt a bajnoki meccset sem.
  • És akkor a dolog fonákja kecskeméti szempontból. A Ferencvárosnak olyan erős és mély kerete van, hogy akár a teljes kezdőcsapat pihenhet, amelyik Belgrádban kifut a pályára, akkor is olyan erős kezdőt küld ki Csercseszov Kecskeméten, ami papíron sok lesz a hazaiaknak. Ráadásul középső védő tekintetében nem áll olyan jól a Fradi, mint máshol, így szinte biztosan játszik majd Sammy Mmaee és Knooster is. A középpálya közepén, lehet, hogy Besic és Laiduni padozik, de akkor Esiti és Vécsei játszik. Vagy éppen a felépült Sigér Dávid. Elöl is ugyanez a helyzet. Ryan Mmaee, Traoré, Tokmac és Zachariassen pihen? Akkor játszik helyette Gojak irányítóban, elöl pedig Auzqui, Boli és Marquinhos. Nehéz meccs lesz ez a Kecskemétnek. A Fradi idei szereplése talán még meggyőzőbb az NB1-ben, mint eddig bármikor a négy bajnoki cím alatt. Hat forduló, hat győzelem. 18 lőtt és 1 kapott gól.
  • 1,53-at adnak a Fradi sikerére. Fogadjuk el, nem rossz ez!
tipp
Kecskemét - FTC
1X2 | FTC | 1.53 | (9/10)

kapcsolódó meccs

Kecskemét - FTC

2022. 10. 02. 16:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
UltrasKispest 2022-10-02 18:16:09
Szerintem ez bunda
tibcsi68 2022-10-02 20:44:10
Magyarországon bunda, áááá. Szívatnak ezek minket rendesen.
Lalika 2022-10-02 19:40:48
Mint a 13-as szorzós Csákvár 😂👌
surda64 2022-10-02 18:50:49
Ne már..
Norbert06250609 2022-10-02 18:19:25
Lehet, de már eddig is hányszor elmondtam hogy ezt a Kecskemétet nem szabad leírni...
jacksly 2022-10-03 10:31:25
Én is már a szezon kezdete előtt írtam többször is, meg azóta is párszor, hogy a Kecskemét tuti bentmaradó lesz... nemhogy nem fog kiesni, de sima középmezőnyben fog végezni... nos eddig megállja a helyét, arra azonban még én sem számítottam, hogy 9 forduló után másodikok lesznek a tabellán. 😲
Jó-jó, tudom, hogy még nagyon messze van a vége, de szerintem innen kiesni már egyenesen művészet lenne! 😄
cucu 2022-10-02 18:30:51
Egyetértek,a szezon eleje óta írkálják,hogy szinte biztos kieső a kte,egyelőre nem úgy tűnik.
rommell 2022-10-02 18:29:16
Valami ilyesmit gondoltam, a Kecsó jól játszott, a fradi meg szart bele.
Spitball 2022-10-02 14:19:19
Akár

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.10.02. 16:30
Kecskemét - FTC
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
3.25 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3250
Lalika 2022-10-02 13:52:19
😂 tőlem oszt ki is kaphatnak ha 10 percig vezetnek 🤞

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.10.02. 16:30
Kecskemét - FTC
Az első 10 perc eredménye (0-9:59)
Kecskemét
13.00 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 13000
Lalika 2022-10-02 19:40:09
Obazd 28.-ig bírta a Fradi…fene
Norbert06250609 2022-10-02 11:58:34
Kecskemét eddig szívvel lélekkel küzdött, ma is betalálhatnak, még a Fradinak is. Azon sem lepődnék meg ha ők szereznék az első gólt.. 🍀
Nyilván nem nagy összeggel rakom, de megpróbálom 🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.10.02. 16:30
Kecskemét - FTC
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.92 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1920
rommell 2022-10-02 08:37:51
4 nap múlva meccselnek az európa ligában, simán beleszarhatnak a mai meccsbe, akkora már most az előnyük... Ezzel oersze nem azt akarom mondani, hogy nem fog nyerni a fradi, de a házamat nem tenném rá
cucu 2022-10-02 11:26:15
Lehet igazad van,de egyetértek a cikkíróval,olyan mély a fradi kerete,hogy a "B" csapat is lehozhatja a meccset.
Norbert06250609 2022-10-02 11:53:39
Csak nem a Kecskemét ellen. Nem fognak beszarni szerintem senkitől.
tibcsi68 2022-10-02 20:42:44
Jó megérzés volt, nem hittem volna.
toto25 2022-10-02 02:06:21
2 vagy több gólos Fradi győzelmet várok Kecskeméten. Hajrá Fradi!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.10.02. 16:30
Kecskemét - FTC
Ázsiai Hendikep 1
FTC -1
1.60 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1600

további tippjeink a Foci világából

Mivel a két klub szurkolói kedvelik egymást, mindig felmerül a kérdés, nem adja-e le a Ferencváros a pontot-pontokat a tesócsapatnak. Hogy aztán volt-e ilyen, vagy sem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy most erre nincs szükség. Egyrészt a ZTE kiválóan focizik és már egyáltalán nem kell félnie a kieséstől, másrészt képesek olyan játékkal előrukkolni, hogy meglepjék a zöldeket. Egy biztos: félni nem fognak és remek meccset láthatunk ma!
Mivel a két klub szurkolói kedvelik egymást, mindig felmerül a kérdés, nem adja-e le a Ferencváros a pontot-pontokat a tesócsapatnak. Hogy aztán volt-e ilyen, vagy sem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy most erre nincs szükség. Egyrészt a ZTE kiválóan focizik és már egyáltalán nem kell félnie a kieséstől, másrészt képesek olyan játékkal előrukkolni, hogy meglepjék a zöldeket. Egy biztos: félni nem fognak és remek meccset láthatunk ma!
Sokan nem értenek velem egyet, de én Ferencvárosi-szurkolóként is a Diósgyőrnek szurkolok leginkább, hogy képes legyen kiemelkedni és azzá a csapattá válni, aki képes lehet elindulni az öt éve regnáló bajnok után. Amit legutóbb a Groupamában a második félidőben mutattak, mindezt alátámasztja. A kék-fehéreknek fel kell kötni a gatyót!
Sokan nem értenek velem egyet, de én Ferencvárosi-szurkolóként is a Diósgyőrnek szurkolok leginkább, hogy képes legyen kiemelkedni és azzá a csapattá válni, aki képes lehet elindulni az öt éve regnáló bajnok után. Amit legutóbb a Groupamában a második félidőben mutattak, mindezt alátámasztja. A kék-fehéreknek fel kell kötni a gatyót!
A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.
A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.