2023.05. 26.

OTP Bank Liga: Kecskemét – Kisvárda

OTP Bank Liga: Kecskemét – Kisvárda

Eljött a búcsú napja Kecskeméten is, ezzel a meccsel egy szép, emlékezetes szezont zárva le. Az ezüstérem dicséri a csapatot, a labdarúgók pedig szép játékkal és jó eredménnyel köszönnék meg a publikumnak az egész éves szurkolást!

  • Egy biztos, Kecskeméten így nem marad, ahogy most volt. A kölcsönjátékosok java részét visszaviszik anyaegyesületükbe, az MTK és a Fradi is igényt tart kapusára, és még sorolhatnánk. A tehetősebb csapatok már most kiszemeltek több kecskeméti játékost, akik igazán kiemelkedően teljesítettek. Szuhodovszkit a Fehérvár nézte ki, bár kíváncsi vagyok, van-e olyan focista, aki nyugodt szívvel igazol Székesfehérvárra. Szóval a csapat biztosan átalakul majd, de legalább megmarad Szabó István a csapat élén. A remek szakember kiváló munkát végzett. A játékoskeresés fő szempontja marad az, ami tavaly volt: Olyan srácokat keresnek, akiknek karrierje vagy megrekedt, vagy nem számítanak rájuk, de éhesek a sikerre, a focira, és van tehetségük. Ez bevált, most is be fog. Csak egy dolog lesz más! Most már senki nem fogja félvállról venni a Kecskemétet! Most már kőkeményen készülni fognak rájuk! És most már ELVÁRÁS LESZ A JÓ TELJESÍTMÉNY a kecskeméti legényekről. Aztán ha jön két-három rossz eredmény, mindjárt máshogy lesz. Szóval helyén kell kezelni a sikert, helyén kell kezelni azt, hogy minden, de minden tökéletesen egybevágott idén Kecskeméten. Jövőre nem fog. Ma viszont meglesz a szép búcsú, mivel Kisvárdán is a tanuló fázisban van a csapat és számukra nincs már motiváció sem. Főleg idegenben.

Tipp: HAZAI – 1,91

tipp
Kecskemét - Kisvárda
1X2 | Kecskemét | 1.91 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kecskemét - Kisvárda

2023. 05. 26. 18:15 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tozso001 2023-05-26 10:25:22

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.26. 18:15
Kecskemét - Kisvárda
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
2.23 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2230

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?