2022.08. 27.

OTP Bank Liga: Kecskemét (Meddig tart a gyenge újonc csapatokra jellemző kezdeti lendület?)

OTP Bank Liga: Kecskemét (Meddig tart a gyenge újonc csapatokra jellemző kezdeti lendület?)

Van egy általános jelenség, ami megfigyelhető a világon bárhol, bármelyik bajnokságban és időről-időre markánsan megjelenik egy-egy képviselője. Miszerint a másodosztályból feljutó- és előzetesen egyérelműen kiesésre ítélt csapatok megtáltosodva, sárkányként kezdik a bajnokságot, náluknál jóval erősebb csapatokat leckéztetnek meg, vagy szereznek pontot. Aztán szépen lassan kipukkadnak majd és a végére mégis csak kiesés lesz a vége. Néhány éve ilyen volt nálunk a Budafok gárdája is és idén ilyen a KTE. A lila-fehérek még mindig veretlenül, négy forduló után hat ponttal a 3. helyen állva fogadják a Zalaegerszeget.

  • Ezekre a szenzációsorba-menő, szuperképességeket sejtő menetelésekre az jellemző, hogy olyan csapatoktól kap ki a menetelő csapat először, amelyet előzetesen eséllyel meg is verhetne! Pontosan ez a helyzet most a Kecskemét gárdájával. A magyar bajnokságban messze a legalacsonyabb költségvetésből, egy öreg, ottmaradt ósdi stadionban játszva, a legszerényebb játékoskeretből dolgozva értek el négy meccsen három döntetlent és egy győzelmet, amikor az azóta magára találó Mezőkövesdet verték meg. Hat pont, de azt tudnunk kell, hogy ez a teljesítmény nem 100%-os, hanem jóval a képességein túlteljesítő csapat eredménye.
  • A KTE esős-viharos meccset játszott Felcsúton szó szerint. Ezek a körülmények nem támogatják a focit. A játékosoknak az öltözőben folyamatosan melegíteni kellett, hogy ne merevedjenek meg az izmok. A kecskemétiek képességekben elmaradnak ugyan az NB1 többi csapatától, de nagyon egységes csapat, a játékosok és az edző is tudja a helyét, tudja, mikor és mire számíthat a csapatától és ezt maximálisan kihozza belőle! Vannak dicséretre méltó szereplések is. Katona Bálint a csapat egyik legjobbja, kiválóan cselez, remekül lát a pályán, van bátorsága megmutatni magát, sérülése már a múlté, később akár még a Fradiba is beverekedheti magát. Ez az egységes, fegyelmezett csapat nagyon szimpatikusan harcol minden egyes pontért és ez, ha kis szerencsével párosul, akkor még a jobb csapatok ellen, mint a Puskás, pontot eredményezhet. Nem tudni, meddig bírják ezt a maximális pörgést, minél később zuhannak össze, annál nagyobb esély lesz a bent maradásra.
  • A Zalaiaknál nyomtak egy teljes restartot a szezon elején, új szakmai vezetéssel, új edzővel és sok helyen kicserélt játékosállománnyal vágtak neki az új szezonnak. De az érkező Ricardo Moniz a holland iskola gyermeke, támadó stílust tanít be játékosainak és bátran, jó kézzel nyúl a fiatalokhoz. Ennek a munkának pedig meg is van az eredménye. Van egy hosszú távú elképzelés, ez eddig látszik is és öröm, hogy a zalaiaknál is a fiatal játékosok viszik a hátán a csapatot. Ricardo Moniz rutinos kiváló edző, de lesz hullámvölgy és nagyon sok múlik majd azon, hogyan tudják kezelni majd ezt a hullámvölgyet. A múlt heti Kisvárda elleni vereséggel, azt gondolom nem ez a hullámvölgy érkezett meg, hanem egy reális vereséget szenvedtek egy jóval erősebb csapattól. Ma pedig a Honvéd elleni győzelem és az Újpest elleni döntetlen után az újonc Kecskemét ellen bizonyíthatnak!
  • A ZTE-t tartom esélyesebbnek. A KTE tipikusan az első bekezdésben felvázolt mákos csapat, amely most még menetel, de nagyon nagyon nehezen tudom elképzelni azt, hogy ne essenek ki a szezon végén. Előbb-utóbb jön a hullámvölgy, ami magával hozza majd a sikertelenséget is. Lesz itt majd edzőváltás is, meg kétségbeesett igazolások, de semmi nem fogja megmenteni a KTE-t a kieséstől. Egyszerűen azért, mert NB2-es szintű csapat még mindig. A győzelemre reális esélyt érző kecskemétiek a szokottnál jobban kitámadnak majd, amit a villámgyors zalai támadók a Moniz-féle remek kontrastílussal megbüntetnek majd.

Tipp: ZTE-győzelem 2,59

tipp
Kecskemét - ZTE
1X2 | ZTE | 2.59 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kecskemét - ZTE

2022. 08. 27. 17:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2022-08-27 18:13:07
Gratulálok a pazar kiállításért! Nyasgem zete
Zúzó 2022-08-27 15:05:13
A Zete sem valami jó, ezért szerintem még kitart a Kecsó lendülete.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.27. 17:30
Kecskemét - ZTE
1X2
Döntetlen
3.50 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3500
ImIsco22 2022-08-27 14:58:13
Igy legyen... Hajrá ZTE, ma nyerni kell!💪💙

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.27. 17:30
Kecskemét - ZTE
1X2
ZTE
2.35 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2350
Lalika 2022-08-27 14:51:36
:)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.27. 17:30
Kecskemét - ZTE
1X2
ZTE
2.35 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2350
Norbert06250609 2022-08-27 13:03:35
HD - be akartam tenni, de hiszek Neked és megyek utánad🍀

további tippjeink a Foci világából

Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!

2026.03. 22. NB1: Kisvárda - FTC
Véget ért az európai szereplés, jöhet a tavaszi hajrá a bajnoki címért. Remek volt követni a nemzetközi meccseket, több olyan teljesítmény is volt, ami után jó érzés volt magyarnak lenni. A Fradi szurkolók hozzászoktak már ahhoz, hogy minden évben a BL-selejtezőben kezdenek, de ahhoz, hogy ez jövőre is így legyen, meg kell nyerni a bajnokságot! Ez pedig nagyon nem lesz könnyű feladat. Mindjárt elsőnek várja a gárdát a Kisvárda és a meccs hangulata nem a leánynevelő intézetek légkörét fogja idézni. Sokkal inkább a kanadai favágó bajnokságét!

Ránéztem a szorzókra és ritkán látni ilyet! A Győr nem Diósgyőr, még ha egyeznek is a betűk. Magabiztos fogás várható!
Ránéztem a szorzókra és ritkán látni ilyet! A Győr nem Diósgyőr, még ha egyeznek is a betűk. Magabiztos fogás várható!