2022.08. 13.

OTP Bank Liga: Kecskemét – Mezőkövesd (Kiesőjelöltek csatája?)

OTP Bank Liga: Kecskemét – Mezőkövesd (Kiesőjelöltek csatája?)

Talán még korai kijelenteni, hogy a két alakulat, az újonc Kecskemét és a tavaly még megmenekült Mezőkövesd a kiesés ellen fog harcolni, de egyre több jel mutat erre. A matyóföldiek egy döntetlennel és egy vereséggel kezdtek, az újonc pedig két remivel nyitott. Ma egymás ellen fognak foggal-körömmel küzdeni a győzelemért.

  • Mindkét csapat tudja, hogy ez a meccs lesz az, ahol van esély a győzelemre, és ez a győzelem nagyon fontos lenne mentálisan is! Ha a Kövesd végre nyer, akkor nem akad bent egy komoly hullámvölgyben már a bajnokság elején, ha pedig a KTE nyerne, akkor három meccs után még veretlenként elmondható lenne, hogy vannak olyan csapatok, amellyel képesek tartani a lépést a lilák.
  • A KTE-nél Katona egyre jobban játékba lendül. Az MTK-ból került a Ferencvárosba, ahol egy sérülés után nem tudott annyira visszakapaszkodni. Ez a kölcsönjáték jót tehet neki. A liláknál nagyon jól játszik, visszanyerte az önbizalmát és ha ismét a korábban már látott teljesítményét képes lesz megmutatni, akkor sokat nyer vele a Bács megyei együttes. Ez a két döntetlen eddig jó és még ezen a mérkőzésen is lehet keresnivalójuk, de ehhez maximális erőbedobás szükséges. Szabó István rutinos, jó szakember, ha nyugalomban dolgozhat, akkor bent tarthatja a csapatot az NB1-ben.
  • Mezőkövesden nagy a baj. Annak ellenére, hogy teljes átalakulás történt és Supka Attila mester jónak látta csapatát a felkészülés során, a mutatott játék nem volt jó. Az Újpest ellen egy félidőben még felvették a ritmust csak-csak, de a Kisvárda ellen teljes mértékben alulteljesítettek a hazai csapat ellen. Vannak jó játékosok, akikre lehet számítani NB1-es szinten, mint például Jurina, Besirovic, Molnár Gábor a teljesség igénye nélkül, de a védelemnek alaposan fel kell nőnie a feladathoz és nem ártana nagyobb sebességben játszani.
  • Nagyon kiegyenlítettnek érzem ezt a meccset. Mindketten nagyon akarnak majd, talán a Kövesd lesz türelmetlenebb, hiszen náluk nagyobb a nyomás. Azt gondolom, hogy egy gólváltás itt sem elképzelhetetlen!
tipp
Kecskemét - Mezőkövesd
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.71 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kecskemét - Mezőkövesd

2022. 08. 13. 18:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2022-08-13 12:39:01
A közös pont a két csapatban mindketten már beszédek egy-egy pirosat.
Kecskemét éppen a hazai nyitányon a Vasas míg a matyók éppen az előző Kisvárda elleni idegenbeli találkozón.
Szerintem most is lesz egy valakinél vagy mindkét oldalon.
Kevés játék sok lappal kombinálva.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.13. 18:00
Kecskemét - Mezőkövesd
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Nem és kevesebb, mint 2,5
2.37 1 - 0
Tét 400
Nyeremény 948
zsoma88 2022-08-13 23:39:15
szép volt
Feketelo 2022-08-13 08:37:12
Szerintem benne van az X, de ,hogy meglegyen a 2,5 gól felett...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.13. 18:00
Kecskemét - Mezőkövesd
Pontos végeredmény
Döntetlen 2:2
12.50 1 - 0
Tét 300
Kihagyott nyeremény 3750
toto25 2022-08-13 08:32:20
Szerintem a borsodi alakulat győz 0-2-re.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.13. 18:00
Kecskemét - Mezőkövesd
1X2
Mezőkövesd
2.59 1 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 259
Norbert06250609 2022-08-13 07:41:36
Behúzzák🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.13. 18:00
Kecskemét - Mezőkövesd
1X2
Kecskemét
2.80 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 2800
kohalmi82 2022-08-13 07:25:30
Az elemzésed alapján az x is erősen benne van ebben a meccsben.

további tippjeink a Foci világából

A Tottenham elleni bosszantó vereség után a Fradi ma Pakson lép pályára. A tavalyi szezonban nem egy alkalommal tört borsot a zöld-fehérek orra alá Bognár György csapata. Vajon így lesz ez most is?
A Tottenham elleni bosszantó vereség után a Fradi ma Pakson lép pályára. A tavalyi szezonban nem egy alkalommal tört borsot a zöld-fehérek orra alá Bognár György csapata. Vajon így lesz ez most is?
A Zalaegerszeg számára láthatóan a kiesés elleni harccal telik el az idei szezon. Márton Gábor egységes, harcos gárdát épített fel, de nagyon hiányzik egy olyan góllövő csatár, mint tavaly volt Antonio Mance. Az Újpest pedig épül-szépül és egyre jobb lesz.
A Zalaegerszeg számára láthatóan a kiesés elleni harccal telik el az idei szezon. Márton Gábor egységes, harcos gárdát épített fel, de nagyon hiányzik egy olyan góllövő csatár, mint tavaly volt Antonio Mance. Az Újpest pedig épül-szépül és egyre jobb lesz.
Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van. Ahogyan néhány éve már, úgy ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!
Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van. Ahogyan néhány éve már, úgy ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!