2025.03. 02.

OTP Bank Liga: Kecskemét – Paks

OTP Bank Liga: Kecskemét – Paks

Attól szép a foci, hogy gyakran felborul a papírforma és a Dávidok is képesek győzni a Góliátok ellen. Ha nem így lenne, akkor nem lenne sport és nem lenne sportfogadás sem. De azért azt nem szabad elfelejteni, hogy ritkán történik csoda a labdarúgásban. A tabellán utolsó helyen álló Kecskemét hazai körülmények között fogadja a 3. helyen tartózkodó Paksot.

  • Minden dicséret megilleti Gera Zoltánt, mert sokkal nagyobb szintet tudott lépni előre csapatával, mint azt vártam-várták volna tőle. De mivel a 12 csapatos NB1 úgy van kitalálva, hogy minden egyes győzelem és vereség szinte duplán hat! Ahhoz, hogy a Kecskemét megússza a kiesést nem elég csak nekik fejlődni, javulni és pontokat szerezni, az is kell, hogy a riválisok hullámvölgybe kerüljenek! A különbség picit csökkent, de annyira nem, hogy reálisan értékelve lehessen valós remény a bent maradásra. Persze feladni soha nem szabad és addig kell küzdeni, hajtani, amíg meg nem húzzák azt a bizonyos vörös vonalat a csapat feje fölött. Ráadásul ilyenkor a játékosok jó része már azon is gondolkodik, hogy el tudja adni magát valahova jövőre is. Ez pedig komoly motivációs tényező tud lenni. Az egykori kiváló támadó, Gera Zoltán harcos, offenzív játékot játszat csapatával és ennek voltak is szép sikerei. Megverték a ZTE-t, majd döntetlent játszottak a Nyíregyházával. Február 15-én pedig 5-0-ra ütötték ki az MTK csapatát! Azon a meccsen minden összejött. De legutóbb sajnos nem bírtak a Puskás Akadémiával, a bajnoki címet akaró gárda 4-2-re nyert Felcsúton Geráék ellen és ma sem várható az, hogy sokkal könnyebb lesz, talán a hazai pálya segít valamelyest.
  • A Paks méltán szorongatja a Fradit a 3. helyen. Bognár György együttese évek óta az NB1 egyik legizmosabb csapatának számít, különösen a csatársor kőkemény. Nagyra nőtt, rutinos, kiváló támadóból van három is (Böde, Tóth Barna, Ádám Martin), mellettük pedig több technikás, mozgékony csatár is lehetőséget nyújt arra, hogy gólerős támadóegység fusson ki a pályára. A két-, esetenként három támadót az egész csapat próbálja támogatni, minél kevesebb passzal, direkt és agresszív támadójátékkal. Ebben áll a bognári varázslat és a tornyokat elöl nagyon nehéz tartani! Három győzelem után van a Paks, mondhatni lendületben, érkezik Kecskemétre és minden bizonnyal száguld is tovább a dobogón.
  • A pörgő kerekek és kis acégolyók egykori nagy kedvelője, a rutinos Bognár György pedig elégedetten és mosolyogva üldögélhet mackónadrágjában a paksi kispadon, mert csapata újabb három ponttal gazdagodik ma.

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Kecskemét – Paks
Paks nyer | 2.46 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tozso001 2025-03-02 11:25:02
Vendég.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.02. 16:30
Kecskemét - Paks
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
2.95 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2950
Niké 2025-03-02 09:51:48
Ez az a meccs ahol bàrmi lehet!
Kecskemèt nincsen beljebb a jobb tavaszi rajttal de èrdemes figyelni ràjuk kivàltkèpp otthon.
A jàtèkuk sokat javult ès ezt ma bízonyítja a Paksi Macik ellen.(Bognàr,Böde ès Àdàm)
Paks meg ma nyer hàrmas versenyfutàst hozna össze a bajnoki címèrt.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.02. 16:30
Kecskemét - Paks
1X2 + Gólszám 3,5
Hazai és több
8.00 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 8000

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?