2023.02. 26.

OTP Bank Liga: Kecskemét – Újpest

OTP Bank Liga: Kecskemét – Újpest

Lila-fehér csapatok rangadója. A 3. helyen álló Kecskemét a 9. Újpestet fogadja. Izgalmas mérkőzés ígérkezik ma.

  • A Kecskemét idei szereplése akkor is csodálatos, ha nem sikerül megtartaniuk a dobogós pozíciót. A Kecskemét képes remekül támadni, több olyan játékos van, akinek a rúgtechnikája kitűnő, így a távoli lövésekből is képesek gólokat szerezni. A fiatal játékosok hisznek magukban, hisznek Szabó Istvánban és igazi csapatként, az egy mindenkiért, mindenki egyért – elvet vallva nemhogy a kiesést kerülik majd el, hanem simán lehet, hogy a nemzetközi kupában is indulhatnak majd. Legutóbb a Groupama Arénában is kiválóan szerepeltek, megúszták a Fradi általi nyomást az első félidőben, aztán hősies küzdelemben megőrizték a döntetlent.
  • Ma azonban más a helyzet! Míg az Üllői úton nem ők voltak az esélyesek, nem nyomta a vállukat győzelmi kényszer, jelen helyzetben viszont abszolút! A 9. helyen álló Újpestet kötelező lenne megverni hazai pályán! Itt ma nem elég az egy pont, nyerni kell, ehhez pedig támadni kell és szervezni kell a játékot. Ez pedig azt jelenti, hogy a Milos Krucsics által totális letámadó-, labdát birtokló Újpest meg fogja találni a réseket. Vendégsikert várok!
tipp
Kecskemét - Újpest
1X2 | Újpest | 2.70 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kecskemét - Újpest

2023. 02. 26. 14:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2023-02-26 13:41:21
Lehet

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.02.26. 14:00
Kecskemét - Újpest
Nyertes különbség
Vendégcsapat 1 góllal nyer
4.30 2 - 2
Tét 500
Kihagyott nyeremény 2150
surda64 2023-02-26 15:02:19
Legyen így
tibcsi68 2023-02-26 16:06:24
A hosszabítás megtréfált, de megérdemelte a Kecskemét az egy pontot.
surda64 2023-02-26 16:28:19
Igen...örüljünk a pontnak...
UltrasKispest 2023-02-26 10:30:22
Azon a pályán nem lehet focizni
UltrasKispest 2023-02-26 10:31:23
Na nem mintha mi a többin tudnánk...de ott épp próbáltuk, és nem lehet. Ehhez a hazai csapat kurvajó taktikát is alkalmaz, amúgy le a kalappal előttük
cucu 2023-02-26 08:06:57
A Kecskemét az esélyes de győzelmi kényszerben inkább az Újpest van,a hazai csapat használhatja ezt ki,nem kell sietniük.
49ers_fan 2023-02-26 07:51:16
Hazai.
kohalmi82 2023-02-26 04:56:42
Így legyen!!
surda64 2023-02-26 04:25:50
Legyen így.....Hajrá Lilák!!!!!....
UltrasKispest 2023-02-26 10:32:47
Óriás amúgy ez a küzdelem. Mintha csigák (Vidi, Ute, Vasas, Honvéd)versenyeznének a kiesés ellen
surda64 2023-02-26 15:01:55
Igen..Pedig régen e csapatok a Bajnoki címért is mentek...

további tippjeink a Foci világából

Annyira mondanám, hogy én megmondtam (és még sokan mások is a médiákon keresztül), hogy a KTE tavalyi teljesítménye annyira kiugróan jó volt, hogy az nem reális! A Futballban nincsenek csodák és hirtelen, megmagyarázhatatlan csodacsapatok sem születnek. Amit a KTE tavaly nyújtott, már önmagában egy hatalmas siker és ritkán látható jelenség volt. Idén minden máshogy alakul.

Ahogy a politika terén is gondot okoz a svéd-kapcsolat, úgy a Fehérvárnál is nagy a baj, hiszen a csapat kilátástalanul játszik és a svédországból importált lengyel származású szakember nemigen tud úrrá lenni a bajokon. Legutóbb az első számú kiesőjelölt a 95. percig vezetett Székesfehérváron, csak egy utolsó-utáni góllal tudott egyenlíteni a fehrévári gárda. Vajon ma megfordul a futball-szerencse?

Mindkét gárda remekül kezdte a bajnokságot, de az utóbbi négy meccsen mindkettőnek több vereség is becsúszott. Ma mindkét csapatnak fontos lenne, hogy pontot-, de inkább pontokat szerezzenek, azért, hogy ne csússzanak le túlságosan a tabellán. A két szerb mester remekül felkészíti csapatait a mai meccsre és a stílusok ütközésekor egy remek mérkőzés alakulhat ki.

belépés

partnerek

címkék