2023.03. 12.

OTP Bank Liga: Kecskemét – Vasas

OTP Bank Liga: Kecskemét – Vasas

Az OTP Bank Liga 2023-24-es idényének két újonca találkozik ma, de amíg a Vasas 19 ponttal az utolsó helyen szerénykedik, a Kecskemét 36 egységgel-, néggyel vezetve a 3. Kisvárda előtt, a második és lassan kezdhetnek gondolkodni azon, kit lenne jó kapni az EKL selejtezőkörében! Van tehát motiváció mindkét oldalon, de ki kerül ki győztesen a mai meccsen?

  • A Vasas játéka javult. Nagyon hasonló számokat produkálnak a passzok tekintetében, csak amíg a szinte ihletetten futballozó KTE még mindig fent van az újoncokra jellemző sebezhetetlenség-hullámon, a Vasas nagyon mélyről jön vissza. Pedig a két újonc csapat egyáltalán nem áll távol egymástól sem a stílust, sem pedig a játékosállományt tekintve. Sőt a Vasas kerete értékesebb jóval, mint a liláké. A Kecskemét tündérmeséje nem ismeretlen a futball világában. Angliában a Leicester így nyert annak idején bajnokságot, de az NB1-ben is szinte minden szezonban van egy ilyen mesehős, aki úgy menetel végig a szezonon, mintha ők lennének a Manchester United, amíg bele nem szaladnak egy komoly pofonba. Utána már sokkal nehezebb lesz. Csakhogy minél jön el ez a pofon, annál jobban erősíti meg helyét és magát a klub. Még 11 forduló hátra van a bajnokságból, de az már most elmondható, hogy a Kecskemét nem fog kiesni, de már a középmezőny is kisebb meglepetés lenne tőlük, de a hátulról nyomuló Debrecen, Puskás, Kisvárda trió még bőven fenyegeti a dobogós helyüket. A Vasas meg az életéért küzd és az utóbbi időszakban egészen eredményesen is játszik. A Paksot megverték a kupában, és a bajnokságban is sok döntetlent játszottak, amelyekben csak egy kicsi hiányzott a pontszerzésért. És hát küzdeni fognak az utolsó percig. Én meglepetést várok, ma a nem kap ki a Vasas és ezzel talán megfordul mindkét csapat szekere kicsikét. 

TIPP: X2

tipp
Kecskemét - Vasas
Kétesély | Döntetlen vagy Vasas | 1.56 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Kecskemét - Vasas

2023. 03. 12. 14:05 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?