2024.05. 19.

OTP Bank Liga: Kecskemét – ZTE (az utolsó forduló utolsó játéknapján is van fontos meccs!)

OTP Bank Liga: Kecskemét – ZTE (az utolsó forduló utolsó játéknapján is van fontos meccs!)

Két csapat, ahol van koncepció, ahol, a magyar viszonyokhoz képest rendben mennek a dolgok. Két csapat, amely jövőre fejlődni akar, és előrébb akar kerülni a tabellán is.

  • A Kecskemét a 9. helyen áll, a ZTE a 8. pozícióban, egyetlen pontocska a különbség közöttük! Ha itt ma a hazaiak nyernek, akkor helyet cserélnek, de sőt! Nem csak simán helyet cserélnek, hanem a KTE biztosan megelőzi az MTK-t és szerencsés esetben még a DVTK-t is megelőzheti. Ez pedig azt jelentené, hogy KTE nem a három leggyengébb csapat (a két kieső és a hasonlóan gyenge Újpest) előtt végez közvetlen, hanem az öt legerősebb gárda mögött, amelyből négy európai kupában indulhat, MÖGÖTT közvetlen! Na ez a jelenség írja le a legjobban a 12 csapatos bajnokság visszásságát! Ennek megfelelően a KTE nem csak hozni fogja az alapvetően rá jellemző támadójátékot, főleg hazai körülmények között, hanem rendkívül motivált is lesz!
  • Mi a helyzet a zalaiaknál? Lássuk. A ZTE jelenleg 43 ponttal 8. helyen áll, előtte az egy meccsel többet játszott MTK 44-gyel, ill. a DVTK is 44-gyel, de a Diókra ma még vár egy fehérvári megmérettetés. Tehát ha ma nyer a Márton Gábor alakulata, akkor felröppen szintén a 6. helyre a DVSC mögé. És az eredmény ugyanaz pont mint a KTE esetében! Mennyivel jobb azt mondani, hogy nem a 9. lettem a borzasztóan gyenge Újpest és a két búcsúzó előtt éppen csak, hanem a 6. vagyok, a legerősebb gárdák mögött egy hellyel! Ráadásul Mance még növelheti a góljainak számát, ezzel is erősítheti annak az esélyét, hogy megveszi valamilyen jobb fizetőképesebb csapat. Mindezek után nálam ez teljesen egyértelmű gólváltásos mérkőzés.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Kecskemét – ZTE
Mindkét csapat szerez gólt | 1.76 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?