2023.10. 28.

OTP Bank Liga: Kecskemét – ZTE (Kié a jobb védelem?)

OTP Bank Liga: Kecskemét – ZTE (Kié a jobb védelem?)

Nagyon fontos meccs lesz ez, ugyanis ketten egymás mellett állnak a közvetlen kiesési zóna fölött. A KTE ha nyenri tud ma, akkor ötpontos előnyt kovácsolna magának a zalai riválisa ellen. Ha viszont kikap, akkor egyre égetőbb a baj!

  • A Kecskemét komoly hullámvölgyben van, az utóbbi öt meccsen négy vereséget szenvedtek el és egy döntetlen csúszott be a Paks ellen. Szabó István csapatának játéka nem sokat változott, egészen egyszerűen elment néhány olyan kulcsjátékos, akik valóban minőséget jelentettek és az érkezők nem hozzák ugyanazt a minőséget, valamint a tavalyi szerencse-sorozat már nem él. De ennek ellenére is jó látni, hogy a KTE nem beáll védekezni, hanem mindik, minden ellenféllel szemben felvállalja a támadó játékot. Nem fog kiesni a Kecskemét és még abban is biztos vagyok, hogy megvetette a lábát az NB1-ben. Az ezüstérem volt tavaly irreális, a középmezőny valamelyik helyezése viszont teljes mértékben elérhető.
  • A ZTE támadójátéka kifejezetten látványos és ha a két kulcsjátékos Croizet és Mance jó formában van, akkor a gólok is megérkeznek. A zalai gárdánál a legfőbb gond a védekezés hiányosságában rejlik. A távozó Mocsi és a kapus Demjén Patrik így egyszerre sok volt. A mostani védelem közelébe sem jöhet a tavalyinak. Ez így nehéz lesz és biztos vagyok benne, hogy a ZTE a végsőkig küzdeni fog a kiesés ellen. Ráadásul mivel a Kisvárda most sokáig szinte csak hazai pályán játszik majd és láthatóan kezd magára találni, kifejezetten veszélyben lehet a Zete. A téli átigazolási időszakban rendbe kell rakni a védelmet Zalában!
  • A kulcs tehát a védekezés, amiben sokkal jobb a Kecskemét. Ez a mai meccs gólos hazai történet lehet!

tipp
Kecskemét - ZTE
1X2 | Kecskemét | 2.08 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kecskemét - ZTE

2023. 10. 28. 12:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ronnie 2023-10-28 01:21:21
A gólossal egyetértek, a hazait inkább totál háromesélyesnek látom.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.10.28. 12:30
Kecskemét - ZTE
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.79 3 - 1
Tét 100
Nyeremény 179

további tippjeink a Foci világából

friss 52 perce NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!