2023.03. 11.

OTP Bank Liga: Kisvárda – DVSC

OTP Bank Liga: Kisvárda – DVSC

Egy igazi dobogóharc következik az NB1 nyitómeccsén, amikor is a 3. helyezett Kisvárda a 4. helyen álló Debrecen csapatát fogadja. A hazai gárda 32 pontot gyűjtött, míg a Loki 31 egységet termelt a bajnokság eddigi szakaszában. Nagyon fontos meccs ez, különösen annak fényében, hogy a Puskás és a Paks sincs annyira lemaradva!

  • Mindkét csapatnak remek edzője van, aki nem csak taktikus, hanem a támadófocit tartja szem előtt. A két remek szerb szakember személye jó példa lehetne a Vidinek és a Puskásnak arra, hogy lehet olyan szakembert találni magyar kispadra, aki képes eredményes csapatot építeni. A Kisvárda és a Debrecen is próbálkozik a sokpasszos, lendületes támadójátékkal. A Kisvárdának van az egész mezőnyben a második legtöbb labdaérintése a 16-oson belül a szezonban, de a Debrecen sem sokban marad el ettől. Mindkét csapat egy kisebb gödörbe került, a Kisvárad talán túl könnyelműen vette a Kecskemét elleni meccset és vereség lett a vége, a Debrecen pedig örülhetett a döntetlennek az Újpest ellen. Mindketten arra készülnek, hogy a dobogóra fellépve az idény végén kiharcolják a nemzetközi kupás részvételt, így rendkívül motiváltak. A stílus, az aktuális helyzet és a tabella sűrűsége miatt egy nagyon eseménydús meccsre lehet számítani, sok gólhelyzettel, sok szöglettel és várhatóan mindkét oldalon születik egy-egy találat minimum.

TIPP: Mindkét csapat szerez gólt

tipp
Kisvárda - DVSC
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.70 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kisvárda - DVSC

2023. 03. 11. 14:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
49ers_fan 2023-03-11 13:55:03
Foci ikszek.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.03.11. 14:30
Kisvárda - DVSC
1X2
Döntetlen
3.75 0 - 1
2023.03.11. 14:00
Benevento - Como
1X2
Döntetlen
3.10 0 - 0
Eredő odds 11.63
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1163

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!