2020.10. 16.

OTP Bank Liga: Kisvárda - FTC, BL előtt nehéz a kötelező!

OTP Bank Liga: Kisvárda - FTC, BL előtt nehéz a kötelező!

Kedden lesz a Fradinál az év első számú mérkőzése a Camp Nou-ban a Barcelona ellen, mégpedig tétmeccs, hiszen a Ferencváros 25 év után-, ismét bejutott a BL-csoportkörbe, csakhogy előtte pénteken bajnoki lesz, mégpedig a Kisvárda ellen. Ez is nagyon fontos mérkőzés lesz és a Fradinak muszáj nyerni itthon. Lássuk részletesen a Kisvárda elleni meccset.

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.10.16. 20:00
KISVÁRDA - FTC

  • Mindenekelőtt fontos tudni, hogy a 2021-22-es idénytől, vagyis jövőre már csakis azok a magyar csapatok indulhatnak az Európa Ligában is (a BL-ben is természetesen), akik az adott szezonban bajnokok lettek! Hiszen az UEFA elindítja harmadik számú európai kupasorozatát, az EL2-őt, hivatalos nevén a Konferencia Ligát. A tervek szerint az első szezon 2021-ben indulna, elsődlegesen az alacsonyabban rangsorolt országok klubcsapatai számára. Így aztán a bajnok indulhat a BL-selejtezősorozatban, majd atótl függ, hogy annak mely szakából esik ki, kerül be az Európa Liga csoportjába, vagy selejtező-sorozatába. A magyar bajnoki ezüstérmes, a harmadik, valamint a kupagyőztes indulhat az UEFA Konferenca Ligában. 
  • Ezért aztán a Ferencvárosnak nagyon fontos, hogy ismét bajnok legyen, mert csakis akkor indulhat a BL-selejtezőben, ezt pedig első számú célként tűzték ki a Fradinál. Ehhez pedig minden egyes bajnokit meg kellene nyerni, hiszen a 12 csapatos bajnokság hátulütője az, hogy elég csak néhány alkalommal veszíteni, máris lejjebb csúszik a csapat. A Fradinál Kubatov Gáborék elmondták, hogy nem akarnak halasztani már, minden egyes bajnokit a kijelölt időpontban kell lejátszani. Éppen ezért igazoltak úgy, hogy a tehetséges fiatalokkal két bő csapatot is pályára lehet küldeni. Mert ha mondjuk Barcelonában a Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Kovacevic, Civic - Haratin, Sigér, Somalia - Zubkov,Boli,Tokmac kezdő fut ki a pályára és őket mind pihenteti Rebrov (mondjuk ilyet pont sosem szokott csinálni), akkor a Kisvárda ellen kezd a Bogdán - Botka, Frimpong, Dvali, Heister - Vécsei,Csontos - Mak, Isael, Varga Roland - Baturina csapat. 
  • Kisvárdán nagyon várják már a meccset, igazi ünnep lesz a csapatnak és a szurkolóknak is. Supka Attila nagyon kellemetlenül és eredményesen focizó csapatot állított össze. Slobodan Simovic remekül illeszkedett be a csapatba, már két gólnál jár, ahogyan Viana is. Pillanatnyilag negyedikek a tabellán és ha így folytatják, akkor nem lesz kiesési gondjuk. 

A Puskás Akadémia kapusa legutóbb a Fraditól elszenvedett 2-1-es vereség után elmondta, hogy nagyon nagy volt a nyomás, nem bírták ki. Pedig a felcsúti csapat játékoskerete a harmadik legerősebb a bajnokságban. Ilyen nyomásra számíthatnak majd Kisvárdán is, viszont azt gondolom, hazai környezetben betalálnak majd, a Fradi pedig meglövi azt a minimum két gólt, amivel lehozza a meccset. A tippem vendégsiker és over 2,5 gól.

 

tipp
Kisvárda - FTC
1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 2.42 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kisvárda - FTC

2020. 10. 16. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Matthewryz 2020-10-16 12:00:08
1 gól nem lesz elég úgy érzem.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.10.16. 20:00
Kisvárda - FTC
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.84 0 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1840
csakafradi1985 2020-10-16 14:16:21
Ez jó lehet szerintem is 😊
Jancsika 2020-10-16 11:08:25
Bocsánat kedden
Jancsika 2020-10-16 11:07:13
Nagyon kíváncsi vagyok, holnap mit produkál a fradi
Balageb 2020-10-16 10:26:50
Bognàr??? Az Bogdàn Àdàm akart lenni? :(
Silas 2020-10-16 09:44:54
"Ezért aztán a Ferencvárosnak nagyon fontos, hogy ismét bajnok legyen, mert csakis akkor indulhat a BL-selejtezőben"
Ez eddig is így volt! :)
csakafradi1985 2020-10-16 13:53:05
Ftc úgyis bajnok lesz meg amúgyis. Barca, Juve ra kell koncentrálni, nem ezekre a mérkozések re. 2,3 mérkozés vagy X vagy elbukja a kutyát se fog érdekelni, most a legfontosabb a nagy mérkozések elleni szereplés. Be is cseszne ha egy kisvárdai játékos egy FTC kulcs fontossagi játékost megtaposna s az miatt nem játszhatna!
Silas 2020-10-16 15:01:27
Kösz,hogy megint NEM arra válaszoltál,amit írtam....
csakafradi1985 2020-10-16 13:54:01
-i +ú
ANONNIM694 2020-10-16 02:45:02
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.10.16. 17:30
JYP - SaiPa
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.67 5 - 1
2020.10.16. 17:30
Lahti Pelicans - Ilves
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.52 1 - 4
2020.10.16. 16:00
Metallurg Magnyitogorszk - Nyeftehim. Nyizsnyekamszk
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.62 3 - 4
2020.10.16. 19:15
Innsbruck - Salzburg
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.31 4 - 1
2020.10.16. 20:30
Gap - Nice
1X2
Gap
1.76 2 - 3
Eredő odds 9.48
Tét 500
Kihagyott nyeremény 4740
tibcsi68 2020-10-16 13:35:21
Ezt minek írtad ide?
Zöld -fehér betük miatt...
ANONNIM694 2020-10-16 01:59:54
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.10.16. 18:45
Utrecht 2 - Nijmegen
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.45 1 - 4
2020.10.16. 14:30
Szluck - FK Minszk
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.59 2 - 1
2020.10.16. 18:00
Cukaricki - Proleter Novi Sad
1X2
Cukaricki
1.61 1 - 2
2020.10.16. 17:30
Honka - Helsinki JK
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.51 2 - 0
Eredő odds 5.61
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5610
tibcsi68 2020-10-16 13:35:36
Dettó

további tippjeink a Foci világából

Mivel a két klub szurkolói kedvelik egymást, mindig felmerül a kérdés, nem adja-e le a Ferencváros a pontot-pontokat a tesócsapatnak. Hogy aztán volt-e ilyen, vagy sem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy most erre nincs szükség. Egyrészt a ZTE kiválóan focizik és már egyáltalán nem kell félnie a kieséstől, másrészt képesek olyan játékkal előrukkolni, hogy meglepjék a zöldeket. Egy biztos: félni nem fognak és remek meccset láthatunk ma!
Mivel a két klub szurkolói kedvelik egymást, mindig felmerül a kérdés, nem adja-e le a Ferencváros a pontot-pontokat a tesócsapatnak. Hogy aztán volt-e ilyen, vagy sem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy most erre nincs szükség. Egyrészt a ZTE kiválóan focizik és már egyáltalán nem kell félnie a kieséstől, másrészt képesek olyan játékkal előrukkolni, hogy meglepjék a zöldeket. Egy biztos: félni nem fognak és remek meccset láthatunk ma!
Sokan nem értenek velem egyet, de én Ferencvárosi-szurkolóként is a Diósgyőrnek szurkolok leginkább, hogy képes legyen kiemelkedni és azzá a csapattá válni, aki képes lehet elindulni az öt éve regnáló bajnok után. Amit legutóbb a Groupamában a második félidőben mutattak, mindezt alátámasztja. A kék-fehéreknek fel kell kötni a gatyót!
Sokan nem értenek velem egyet, de én Ferencvárosi-szurkolóként is a Diósgyőrnek szurkolok leginkább, hogy képes legyen kiemelkedni és azzá a csapattá válni, aki képes lehet elindulni az öt éve regnáló bajnok után. Amit legutóbb a Groupamában a második félidőben mutattak, mindezt alátámasztja. A kék-fehéreknek fel kell kötni a gatyót!
A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.
A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.