2021.08. 06.

OTP Bank Liga: Kisvárda – Gyirmót

OTP Bank Liga: Kisvárda – Gyirmót

Mindkét csapat sikerrel nyitott az NB1 idei első fordulójában. A Gyirmót újoncként nem kapott ki az MTK-tól, a Kisvárda pedig megverte a Fradit Budapesten. Ma egymással játszanak a várdai stadionban.

KISVÁRDA - GYIRMÓT
2021.08.06. 20:00

  • A gyirmóti mérkőzésen elsősorban az MTK játékoa volt csalódás számomra. Tőlük sokkal többet vártam. A mérkőzés nagyjából kiegyenlített volt, az újonc brusztolt, erőszakosan próbáltak labdát szerezni, ha kellett tördelték a játékot. Támadást jóval kevesebbett vezettek, mint a fővárosi kék-fehérek. Ennek ellenére az eredmény döntetlen lett, de ez elsősorban a kék-fehérek gyengélkedésének volt köszönhető, nem pedig a gyirmótiak jó játékának. A harc, a küzdelem megvolt, kreativitást nem sokat lehetett tapasztalni.
  • A Kisvárda viszont nem csak harcolt és küzdött a Groupama Arénában, hanem mutatott be szép dolgokat. Nem csak féken tudta tartani a Ferencvárost, hanem még egy remekbe szabott góllal sikerült vezetést is szerezni, majd ezt még eggyel megtoldani. Nagyon szépen játszott a Kisvárda az Üllői úton, de ennek a három pontnak csak akkor lesz értéke, ha ezt a mai kötelezőt is megszerzi Joao Janeiro alakulata. A portugál mester nagyon jól kidolgozta a taktikát, eddig maximálisan hozta amit várnak tőle.
  • Ma a Gyirmót ismét harcol, kúszik mászik majd ,de ebben a váradiak is nagyon jók, de minden másban jobbak is, mint a Gyirmót. Ha a Fradi-elleni játéknak csak a felét bemutatják, akkor győztesen hagyják el a pályát másodszor is az idényben. Ez a tippem is.

tipp
Kisvárda - Gyirmót
1X2 | Kisvárda | 1.90 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kisvárda - Gyirmót

2021. 08. 06. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
naiv 2021-08-06 18:03:03
A Várda most fel van pörögve annyira, hogy kivitelezze ezt a két gólt.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.08.06. 20:00
Kisvárda - Gyirmót
Hazai csapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.99 2 - 1
Tét 100
Nyeremény 199
Lalika 2021-08-06 21:46:08
Ez pipa! Gratula. Nekem még egy hiányzik 🤞
naiv 2021-08-07 14:28:41
Köszi! Sajnálom, hogy elment neked. Az első félidő alapján és ha nincs a piros, sima lett volna.
Lalika 2021-08-06 16:53:16
Szerintem 🤔

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.08.06. 20:00
Kisvárda - Gyirmót
Mindkét félidőben több, mint 1,5 gól lesz?
Igen
5.25 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5250
Lalika 2021-08-06 23:01:04
fene a piros lapba...ha nincs simán tripláz a Várda és ön a másodikban is a 2 gól :D
naiv 2021-08-07 14:26:37
Igen, megbontotta a játékot rendesen, hogy kiesett egy középpályás.
szityubogar 2021-08-06 14:25:53
2:0

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.08.06. 20:00
Kisvárda - Gyirmót
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
2.21 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2210

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?