2023.03. 04.

OTP Bank Liga: Kisvárda – Kecskeméti TE

OTP Bank Liga: Kisvárda – Kecskeméti TE

Egy rossz szavam sem lehet a Kecskemétre. Elképesztő a küzdeni tudásuk, minden nehéz, már vesztett helyzetben ugyanúgy mennek, hajtanak, hogy legalább egy pontot megmentsenek. Ma nehéz feladatuk lesz egy csalódott Kisvárda otthonában. De lássuk, miért is!

  • 21 forduló eltelt már az idei 33-ból és a Kecskemét még mindig a 2. helyen áll. Egészen elképesztő, amit művelnek. Akárhol is ér véget az ide utazás, mindenképpen az év-, de lehet hogy az évtized meglepetéscsapata címet oda lehet adni nekik. Remek csapatkohézió, kiváló taktika és remek szurkolók, akik legutóbb már az egész pályára bemehetettek, használhatták a főlelátóval szemben elhelyezkedő sorokat is. Majdnem meg is töltötték a stadiont. Megérdemli a Kecskemét, hogy NB1-es maradjon és ha az irány marad, akkor jövőre sem feltétlenül kell a kiesés ellen harcolniük.
  • A Kisvárda a hét közepén kiesett a Magyar Kupából a Budafokkal szemben. Ez egyrészt nagyon bosszantó lehet a várdai vitézeknek, másrészt pedig már csak és kizárólag a bajnokság maradt arra, hogy kijussanak az európai kupaporondra. Márpedig ez a cél Kisvárdán. Amit a Kecskemétiekkel kapcsolatban elmondtunk, azt a Kisvárdáról is el kell. Remek csapatkozhézió, kiváló taktika, nagyon jó edző! És ne feledjük, néhány éve a Kisvárda volt az NB1 Kecskemétje és onnan felküzdötték magukat arra a szintre, hogy ma már nincs kérdés arról, hogy a Kisvárda ott van-e a Ferencvárost üldözők csoportjában. Évek óta ott van!
  • Ezen a meccsen a bajnoki tabella 2. és 3. csapata csap össze. Nagyon fontos pontok ezek és azt gondolom, hogy a Kecskemét ma elszenvedi harmadik vereségét a bajnokságban. 
tipp
Kisvárda - Kecskemét
1X2 | Kisvárda | 1.97 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kisvárda - Kecskemét

2023. 03. 04. 14:15 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2023-03-04 16:30:41
Néhány forduló és érkezik az a 3.vereségük,addig bebiztosítják a második helyüket.
Aki követ az egy lakás árát eljátszotta Kecskemét veretésével.
Kitartástod a végén kifizetődő lesz!

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?