2021.08. 28.

OTP Bank Liga: Kisvárda – Mezőkövesd

OTP Bank Liga: Kisvárda – Mezőkövesd

Az NB1 4. fordulójának szombati meccsén A tabella első helyén álló Kisvárda hazai körülmények között fogadja a szomszéd megye vezető alakulatát, a Pintér Attila-vezette Mezőkövesdet.

KISVÁRDA - MEZŐKÖVESD
2021.08.28. 16:00

  • A Kisvárda erejét és tartását jelzi, hogy egyáltalán nem tojták össze magukat amiatt, hogy a Sóstói Arénában kell a pályára lépni. Sőt, a mezőnyben abszolút egyenrangú ellenfelei voltak a Fehérvárnak, kicsit nagyobb százalékban birtokolták a labdát és 13 alkalommal lőttek kapura. A két csapat közti különbség a játékosok egyéni képességein múlott. Makarenko érkeztével stabilabbá vált a MOL középpályája, elöl pedig végre betalált Zivzivadze is. A Kisvárda nyári igazolása a bosnyák Mesanovic csúcsékben kezdett, mögötte pedig a Bumba – Asani – Navratil vezette hármas igyekezett szervezni a játékot. Bumba pedig a hírek szerint magyar válogatott akar lenni, sőt, Rossi állítólag már meg is kereste. Hát nem tudom…Mindenesetre a MOL Fehérvár legyőzte 2-1 arányban a Kisvárdát, de ez mit sem von le a szabolcsi csapat értékéből. A portugál Joao Janeiro pozitív csalódás, jó csapatot épített. Nem gondolom, hogy az év végén ott lesznek a dobogón, de az reális, hogy a tabella második felében végez.
  • A Mezőkövesd két győzelemmel nyitott Pakson és a Zetével együtt, aztán kikaptak az Üllői úton, majd csak egy döntetlent játszottak a Gyirmót ellen és ez utóbbi meccs már abszolút csalódás volt! Az itt elvesztegetett pontok miatt a Kövesd jelenleg harmadik. Pintér Attila csapata olyan, amilyen az egykori középhátvéd csapatai szoktak lenni. Kemény mint a dorogi brikett, nem mennek a szomszédba egy kis durvaságért sem. Elöl pedig van három olyan labdarúgója a Kövesdnek, akik képesek fazont szabni a gárdának: Jurina, Besirovic és mindenekelőtt Cseri.
  • A Mezőkövesd keménysége lesz a Várdai vitézek vége, elöl pedig Jurináék betalálnak majd. Meglepetést várok és nyerni fog a vendégcsapat!
tipp
Kisvárda - Mezőkövesd
1X2 | Mezőkövesd | 3.45 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Kisvárda - Mezőkövesd

2021. 08. 28. 16:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
atti77 2021-08-28 20:06:01
A Kisvárdának nem, de a Kövesd ha nem alkot vmit, nagy bajok elé néz !!!
zsoma88 2021-08-28 14:46:06
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.08.28. 16:00
Kisvárda - Mezőkövesd
Kétesély
Döntetlen vagy Mezőkövesd
1.60 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1600

további tippjeink a Foci világából

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!

A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…
A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…
Csúnya vereséget szenvedett a Fradi Nottingham-ben, de sajnos a Premier Liga valóban messze van minőségben. Ráadásul a hiányzók is hátráltatták a zöldeket. Ma sem lesz sokkal könnyebb feladatuk, hiszen az örök mumus, Bognár György és az ő Paksa lesz az ellenfél, ráadásul idegenben!