2023.04. 01.

OTP Bank Liga: Kisvárda – Puskás Akadémia

OTP Bank Liga: Kisvárda – Puskás Akadémia

Az év húzása volt az, hogy a Várda azonnal lecsapott Milos Kruscsicsra, amint elküldték az Újpesttől. Az év elején még a nemzetközi kupára pályázó Kisvárdánál legutóbb már a kiesés elkerülése volt a cél csupán. Az igazság valahol a kettő között van és Kruscsics van olyan jó szakember, hogy a hátralévő 8 fordulóban odaérjen a dobogóra a Kisvárdával, de nem lesz könnyű feladat!

  • A Fradi elleni győzelem olyan lendületbe hozta a Puskás Akadémia csapatát, hogy lendületből 5-1-re elgázolták az Újpest csapatát is. A játékosállomány, szerintem, a legértékesebb a Ferencvárosé mögött, Jonathan Levy kiemelkedő képességekkel bír, rejtély, hogy miért választotta az NB1-et, ezen belül is Felcsút városát. De lehetne még sorolni az NB1-es szinten remek labdarúgókat. Személy szerint azt gondolom, ennek a Puskásnak nagyon stabilan második helyen kellene állnia, de a rendszeresen rossz taktikát választó Hornyák mester kerékkötője a csapatnak. Most nyertek kétszer, így levegőhöz jutott a felvidéki edző, de meggyőződésem, hogy hosszabb távon nem használ a csapat fejlődésének! Mégpedig azért, mert ezzel a kerettel, ebben az NB1-ben egy labdával domináló, proaktív (szervező-támadó) játékot kellene játszatni, de Hornyák az esetek többségében kontrajátékra helyezkedik be. Ez pedig nem jön be, ha egy labdát átadó-, védekező csapattal kerülnek szembe. A Kisvárda viszont nem ilyen. Különösen Milos Kruscsics nem illyen! Az Újpesten is eltökélt proaktív futballt játszó mester sokkal többre megy majd a kisvárdai kerettel, ami lássuk be, egyelőre értékesebb, mint az Újpestté. Már ez a válogatott szünet elég kellett, hogy legyen az új stábnak arra, hogy a Várda támadó felfogásban fusson ma ki a pályára, ez pedig kiválóan kedvez majd a Puskás kontrajátékának!

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt

tipp
Kisvárda - Puskás Akadémia
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.78 | (8/10)

kapcsolódó meccs

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?