2023.05. 14.

OTP Bank Liga: Kisvárda – Újpest

OTP Bank Liga: Kisvárda – Újpest

Az a szerencséje a Kisvárdának, hogy a szezon vége felé esett bele ebbe a rendkívül mély gödörbe. Így nem fognak kiesni, de az egész évet nézve ők zuhantak a legnagyobbat a bajnokságban. Az Újpest pedig magára talált és immáron stabil középcsapatként lehet emlegetni őket, ezt a titulust pedig ma még inkább megerősíthetik.

  • Amióta kinevezték Milos Kruscsicsot Kisvárdán nem nyert a gárda az élvonalban és az egykor dobogós gárda mára már majdnem a kiesés ellen küzd. Azt azért megunja, de a gödör nagyon mély, amibe beleestek. Nem látok bele a sportvezetés fejébe és terveibe, de azt gondolom, a cél az, hogy kihúzzák nyárig és akkor a taktikának megfelelően megerősítik a keretet és bíznak a szebb jövőben.
  • Újpesten a 6. helyen állnak, Vignjevic mesterrel felültek a nyertes hullámra, de abban biztos vagyok, hogy ennek is vége lesz egyszer. A hírek szerint jövőre érkezik a gazdag megmentő és új időszámítás kezdődik az Újpest életében. Csak gondoljunk bele, mekkora őrjöngés lenne egy Derbin, ha a Fradi az első helyen állna, a lilák meg mögötte és a győzelem esélye teljesen nyitott!
  • Ez a meccs eléggé kérdőjeles. Kruscsics jó munkát végzett Újpesten, láthattuk nem egy alkalommal a labdával való támadó játékstílust, amit nagyon kevesen alkalmaznak Magyarországon. Kicsit pikáns is a helyzet, hiszen a kirúgott Kruscsics bizonyítani akar majd egykori klubjának. Gólváltást várok, a támadójáték miatt ez benne van!
tipp
Kisvárda - Újpest
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.74 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kisvárda - Újpest

2023. 05. 14. 15:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
surda64 2023-05-14 08:10:43
Ezt látom benne....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.05.14. 15:30
Kisvárda - Újpest
1X2
Döntetlen
3.45 2 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 345
49ers_fan 2023-05-14 10:13:47
Nálam is ikszes ez a meccs. 1-1.
surda64 2023-05-14 12:32:30
Csak gólok nélkül....

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?