2023.12. 16.

OTP Bank Liga: Kisvárda – Újpest (Küzdelem az életért tavaszig!)

OTP Bank Liga: Kisvárda – Újpest (Küzdelem az életért tavaszig!)

Erről szól a Kisvárda programja 2024 májusig, szó szerint minden egyes meccs azért megy, hogy a szabolcsi szurkolók jövőre is első osztályú meccsre járhassanak Kisvárdán.

  • Amióta kinevezték Feczkó Tamást a Kisvárda élére, talán javul a csapat játéka, az MTK és a Debrecen ellen is jól játszottak. Legutóbb kikaptak a dühből érkező Diósgyőrtől, de talán majd ma az Újpest ellen már jobban megy majd a játék. A fiatal szakember talán az egyik legjobb fiatal magyar edző, akit annak ellenére távolítottak el szinte minden eddigi állomáshelyéről, hogy csapataival jó eredményeket hozott! Talán most meg lesz a türelem vele szemben. Még akkor is ha kiesik a Kisvárda, mert legyünk őszinték, erre egyre nagyobb esély van. De ma megvan az esélyük, ugyanis a fővárosi liláknál elég nagy a káosz.
  • Az Újpest jól kezdte a bajnokságot. Egy rövid ideig még a dobogós helyekről is lehetett álmodni, de aztán visszaköszönt a tavalyi nihil, amikor nem sok ok volt a boldogságra a lila-fehér szurkolónak. Akiknek egy csoportja különösen ritka élményben volt részük, hiszen európai kupamérkőzésre mehettek úgy, hogy egy lila csapatért szoríthattak, ráadásul a Ferencváros ellen. A szánalmas ebben az, hogy ez a csapat nem az Újpest volt, hanem a Fiorentina, de hát minden apró lehetőséget meg kell ragadni, hiszen saját jogon európai csoportmeccsre nemigen mehetnek mostanában. A szórakozás megvolt hét közben, most pedig ki kell szurkolni kedvencük kisvárdai bajnokiján a győzelmet! Nincs jó formában a lila kompánia, és főleg inkább mentális problémák vannak. Nincs csapategység, nincs „mindenki egyért, egy mindenkiért” sokkal inkább düh és széthúzás, vagy éppen lelketlen gyenge játék van. Pedig a keret ennél sokkal többre lenne predesztinálva! Vignjevic mesternek kell helyre tenni a dolgokat, már, ha csak szakmai bajok vannak. 
  • Nebojsza mestert megerősítették a pozíciójában dacára a gyenge eredményeknek. Tud látványosan játszani ez az Újpest és azt gondolom, hogy ma meglesz a lehetőségük gólokat szerezni!  A válogatott Csoboth Kevinnek ma elsül a lába. 

tipp
Kisvárda – Újpest
Csoboth Kevin gólt szerez | 2.90 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kohalmi82 2023-12-16 05:33:33
Az Újpest egész őszi teljesítménye olyan volt mint az elmúlt éveké. Felejthető. A Kisvárda pedig a mezőny talán leggyengébb csapata. Egy jó Újpestnek ez nem lehetne akadály de sajnos nem így van. GG a tippem.
surda64 2023-12-16 11:25:30
Ki Rúg GÓLT...ÚJPEST!....mert ez nagyon gyenge!!!!!!
HAJRÁ VIOLÁK!!!!!!!!!

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!