2020.05. 31.

OTP Bank Liga: Kupadöntő előtt meccsel a Honvéd!

OTP Bank Liga: Kupadöntő előtt meccsel a Honvéd!

Jövő szerdán a Magyar Kupa döntője következik Budapesten a Puskás Stadionban. De előtte még ma érkezik a Debrecen, amely már lejátszott idén egy bajnokit az FTC ellen és bár kikapott, de nem vallott szégyent. Lássuk, mire érdemes ma fogadni.

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.05.31. 18:55
HONVÉD - DEBRECEN 

  • A Honvéd nem muzsikál olyan jól. Számukra kiemelten fontos, hogy megnyerjék a kupát, hiszen a nemzetközi porondra csak úgy tudnak kilépni. Ezért pedig feláldozhatják a mai bajnokit. El tudom képzelni, hogy a legjobb játékosokat pihentetni fogja Pisont István megbízott vezetőedző. A kulcsjátékosok Gazdag, Hidi, Lanzafame, Mutari ha pályára is lépnek, nem fognak ott teljes meccset eltölteni. 
  • A Debrecen játéka rendben volt az Üllői úton. Lendületes bátor játékot játszottak, Bódi kiemelten jó NB1-es szinten, Tőzsér labdáinak még mindig szeme van,  a két nigériai idegenlégiós Garba és Adeniji nem csak fizikailag erős, hanem még gólerős is. A Honvéd ellen sem fogja feladni a DVSC a harcot, sőt, kifejezetten a három pont reményében kép majd pályára. 

Ez a meccs a kimenetel szempontjából abszolút háromesélyes, viszont abban biztos vagyok, hogy gólok lesznek mindkét oldalon. 

tipp
Honvéd - Debrecen
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.55 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Honvéd - Debrecen

2020. 05. 31. 18:55 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2020-05-31 20:47:06
A Honvéd tartalékosan erősebb a rendes kezdőnél!
Erre nagyon rászaladtam!
Niké 2020-05-31 14:00:15
Fix x2!
Honvéd kupára és El indulásra hajt!
Enerváltak lesznek ha kiállnak egy rendes csapattal.
Jó formát mutattak otthon a vírus előtt is!
Kisvárda ellenj 1-5 vagy a Diósgyőr elleni 0-4.
Góllövéssel vannak gondok,sokszor azt hittem az MTK ellen itt Kukoc lesz a hős és megint fel megy lelátóra ünnelelni.(Hali ellen volt a kupában egy ilyen,bár akkor még nézők előtt azért talált egy teljesen üres szektort ahol bohóckodhatott)
Loki ellen amúgy se mennek igazán a sikerek.
Elég jó mumus és már tegnap sem hagyta őket aludni,kukucskált az ágy alól a mumus.
Nagyon klappol minden újabb megalázó vereséget láthattunk tőlük.
Kaposvár-ZTE újratöltve!
Egy biztos itt ma nem lesz egy szűk bemákolt 1-1-es gólváltás,vendég gólok sokkal több lesz akkor lehet egy újabb 1-5.
Garbának ma ez a Honvéd nagyon feküdni fog!

további tippjeink a Foci világából

Mivel a két klub szurkolói kedvelik egymást, mindig felmerül a kérdés, nem adja-e le a Ferencváros a pontot-pontokat a tesócsapatnak. Hogy aztán volt-e ilyen, vagy sem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy most erre nincs szükség. Egyrészt a ZTE kiválóan focizik és már egyáltalán nem kell félnie a kieséstől, másrészt képesek olyan játékkal előrukkolni, hogy meglepjék a zöldeket. Egy biztos: félni nem fognak és remek meccset láthatunk ma!

Sokan nem értenek velem egyet, de én Ferencvárosi-szurkolóként is a Diósgyőrnek szurkolok leginkább, hogy képes legyen kiemelkedni és azzá a csapattá válni, aki képes lehet elindulni az öt éve regnáló bajnok után. Amit legutóbb a Groupamában a második félidőben mutattak, mindezt alátámasztja. A kék-fehéreknek fel kell kötni a gatyót!

A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.
A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.