2020.12. 11.

OTP Bank Liga: Lassan éledezik az Újpest

OTP Bank Liga: Lassan éledezik az Újpest

Szegény lilákat alaposan kiütötte a koronavírus, ráadásul volt olyan klub, aki nem tolerálta a halasztási kérelmet, így aztán a Fradi és az MTK elleni vereség után játék nélkül buktak el három pontot. Utána pedig két döntetlen következett a Paks és a Budafok ellen. Ma egy nehezebb mérkőzés következik, az ellenfél a Puskás Akadémia.

ÚJPEST - PUSKÁS AKADÉMIA
2020.12.11. 20:00

  • A liláknál szép lassan lendülnek játékba a felgyógyultak, a csapatnak még szoknia kell a csaaptjátékot. Budafokon győzelemért küzdöttek, de nem voltak eléggé átütő erejűek. A Felcsút viszont jóval erősebb a Budafoknál. 
  • A Puskás Akadémia is benne volt egy gödörben, aminek szintén a koronavírus volt az oka. Kezdetben a csereként beállt fiatal játékosok remekül pótolták a sztárokat, akik aztán nehezményezték, hogy nem automatikusan kerülnek be a kezdőbe gyógyulásuk után. A csapategység felborult, az edzőnek keményen be kellett avatkozni. Azóta némi javulás tapasztalható, megverték simán 3-0 arányban a Budafokot, majd egygólos meccsen a Honvédot. Ha nem lett volna a legutóbbi Kisvárda elleni döntetlen, akkor könnyebben hoznám meg a döntést. Amit mégis meghoztam. 

Egész egyszerűen nem nézem ki a lilákból, hogy képesek lesznek otthon tartani a három pontot, még az egy sem fog sikerülni. Vendégsikert várok. 

tipp
Újpest - Puskás Akadémia
1X2 | Puskás Akadémia | 2.30 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Újpest - Puskás Akadémia

2020. 12. 11. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?