2020.06. 19.

OTP Bank Liga: Matematikailag is megmenekül a Zete?

OTP Bank Liga: Matematikailag is megmenekül a Zete?

Az NB1-ben immáron már csak a harmadik hely és az ezzel járó EL-selejtező a kérdés, valamint a második kieső hely, amely még minimum három csapatot fenyeget, de még az Újpest és a ZTE sem érezheti magát teljesen biztonságban. Ma pedig a Zalaiak meccselnek otthon a Honvéddal.

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.06.19. 20:00
ZTE - HONVÉD

  • A zalaiak jelenleg 39 ponttal állnak a 7. helyen, bár a helynek nincs jelentősége, hiszen bármikor le-fel lehet liftezni. Viszont a pontszámnak nagyon is van jelentősége, hiszen matematikailag a DVSC még kilenc pontot szerezhet a már meglévő 32 egysége mellé, így mindenképp jó volna még egy győzelem. A Zetéről már sokszor, sok helyen megírták, hogy a négytagú támadósora rendkívül eredményes és összeszokott. Stieber és Radó mellé kiválóan beépült Bőle Lukács, elöl pedig Bobál Gergely lövi számolatlanul a gólokat. Amíg a Zete kifejezetten egységesnek és lendületesnek tűnik, addig a Honvéd inkább szenved és mintha csak eredmény nélkül darálna. A Fradi ellen úgy kaptak ki simán kettővel, hogy az amúgy is tartaléklángon pörgő bajnoknak volt legalább négy nagyon komoly helyzete. Boli két helyzeténél és Zubkov löketeinél nem a honvédosok védelmén múlt a gól. 

A Zalaiakat erősebbnek és lendületesebbnek érzem most és a motivációval együtt számíthatunk hazai sikerre, de óvatosságból a döntetlen tét visszajár-opciót is figyelembe veszem. 

tipp
ZTE - Honvéd
Döntetlennél a tét visszajár | ZTE | 1.66 | (8/10)

kapcsolódó meccs

ZTE - Honvéd

2020. 06. 19. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Atletiko33 2020-06-19 19:36:41
Most már a te meglátásod érvényesülhet mert a vendégeknek felkúrták a szorzóját 3.7re
kruták péter 2020-06-19 17:59:53
Miiért a Váda SE-kellett kiejteni......A Zsidó Csányi parancsára...??!?
Atletiko33 2020-06-19 17:45:46
Igaz hogy lagymatag a kispest.tipikusan olyan csapat, mostanság hogy szarnak bele,de aztán mikor nem sokan várják akkor meg képes lehozni.Nehogy olyan mecs legyen mint a tegnapi spanyol.Ha mázlija lesz a honvédnak akár még harmadik is lehetne.

további tippjeink a Foci világából

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!

A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…
A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…
Csúnya vereséget szenvedett a Fradi Nottingham-ben, de sajnos a Premier Liga valóban messze van minőségben. Ráadásul a hiányzók is hátráltatták a zöldeket. Ma sem lesz sokkal könnyebb feladatuk, hiszen az örök mumus, Bognár György és az ő Paksa lesz az ellenfél, ráadásul idegenben!