2022.05. 03.

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – DVSC

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – DVSC

Ez az a meccs az NB1-ben, így a célegyenes vége felé, ahol már csak egy kicsi kell, hogy végre teljesen megnyugodhasson a két csapat. Már nem valószínű, hogy kiesnek, és az meg mindegy, hogy hol végeznek. A helyezkedés és kicsit a jövőbe tekintés számít. Hétközi bajnoki forduló következik az NB1-ben!

MEZŐKÖVESD - DVSC
2022.05.03. 16:30

  • Bár még mindkét csapat matematikailag kieshet, mégsem hiszem, hogy nekik van ok az idegeskedésre. 35 és 37 ponttal állnak a 8. illetve a 9. helyen, ez a mai mérkőzés a helyezkedésről szólhat. Mezőkövesden Supka Attiláék legutóbb kikaptak a Puskás Akadémia otthonában, de ez a vereség, különösen az iráni válogatott Zahedi érkezése után, a normális eredmény kategória. A Felcsút kicsit elszakadt a többiektől. Kövesden stabil középcsapat építése a cél, illetve az, hogy jövőre inkább előre kelljen tekintgetni, mint hátra. Ehhez elsősorban a védelmet kell megerősíteni. Cseri Tamás, a gárda játékmestere még nem tudja, hol folytatja nyártól, de több játékos jövője is kérdéses. Bizonytalanság van az öltözőben, a végeredmény már biztos olyan lesz, amit jövőre javítani kellene.
  • A Debrecennél ugyanez a helyzet. Több Loki-játékosnak kérdéses a jövője, minden bizonnyal fiatalítani fognak és Carillo mester ismertségének köszönhetően idegenlégiósok érkezése is várható. A DVSC számára is már csak egy feladat van, matematikailag is bebiztosítani a bentmaradást. Ehhez ma pontra-pontokra volna szükség.

Két hasonló kategória, két csapat, amely be akarja biztosítani az élvonalbeli jövőjét. Nem várható sok gól, inkább csak küzdelem.

tipp
Mezőkövesd - DVSC
Gólszám 3,5 | Kevesebb, mint 3,5 | 1.47 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Mezőkövesd - DVSC

2022. 05. 03. 16:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Alig 72 órával a glasgow-i győzelem újra pályára kell lépnie a Ferencvárosnak, sőt a pályán kívül is folyamatos támadás alatt vannak, a kormányzat ugyanis olyan jogszabályokat hozott, amivel Kubatov Gábort elmozdíthatják az elnöki székből. Az elnök ezt nem hajlandó elfogadni, a szurkolók egy része kiáll mellette, a kisebb hányad pedig támadja. Én pedig félek, hogy erre a csapat is rá fog menni, pedig most egyre szebb és jobb az, amit a pályán láthatunk!

Mindkét gárda javuló tendenciát mutat, így egy pörgős meccs várható a Megyeri úton, ahol a lilák legkevésbé sem becsülhetik le a zalaiakat.
Mindkét gárda javuló tendenciát mutat, így egy pörgős meccs várható a Megyeri úton, ahol a lilák legkevésbé sem becsülhetik le a zalaiakat.
A Győriek jelenleg a 2. helyen állva utaznak a 8. helyre süllyedt MTK csapatához.
A Győriek jelenleg a 2. helyen állva utaznak a 8. helyre süllyedt MTK csapatához.