2022.10. 16.

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Ferencváros (Újabb Kecskemét effektus?)

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Ferencváros (Újabb Kecskemét effektus?)

A Ferencváros menetel az Európa Ligában, négy forduló után 9 ponttal vezetik a csoportjukat, teljesen megérdemelten. Csakhogy az NB1-ben csak nagyon ritkán játszanak olyan felpörgetett állapotban, mint az EL-ben, ekkor aztán általában kiütik az ellenfelet. Újpesten tudnának erről mesélni. De ha félvállról veszik, akkor bizony érheti-, és már érte is meglepetés a Zöldeket! Kecskeméten kikaptak, ez a győzelem pedig példát mutathat a Mezőkövesdnek is.

  • A Fradi bajnok lesz, ez nem kérdés. Hiába prioritás egyelőre az Európa Liga, annyira erős és mély a keret, hogy tulajdonképpen bárki is játszik, az általában sok az ellenfélnek. Kecskeméten azonban lélektelenül, motiválatlanul, pontatlanul és felháborítóan játszottak a zöldek! A szurkolókat mindig minden esetben ki kell szolgálni! És lehet gyengébb formában, fáradtabban játszani, de hit nélkül és akarat nélkül soha! Éppen ezért tökéletesen megérdemelte a győzelmet a Kecskemét, amit aztán sokan túlgondolnak és már-már a dobogóra várják a lilákat. A Zvezda legyőzése után ma sem várok olyan éles Fradit, mint csütörtökön, de talán ők is tanultak a kecskeméti bakiból és Csercseszov talán jobban felkészíti őket mentálisan is! Ha pörögni fog a Fradi, akkor nem lesz gond. Ráadásul jövő héten nincs EL-forduló sem, így nem kell tartalékolni. Persze rotálni fog az orosz mester, aki a szerbek ellen játszott, főleg támadó, biztosan a padon kezdi. Szerintem Auzqui, Boli Esiti biztosan kezd majd, de eséllyel szerepelni fog Sigér Dávid is. Marquinhos és Mercier is talán kap játéklehetőséget, ha már leigazolták őket. Hátul olyan nagy rotálásra nincs lehetőség. Sammy Mmaee és Knooster közül egy biztosan játszik, de ha egészséges elkézelhető, hogy szerepet kap Thelander is.
  • A Mezőkövesd háza táján nem sok mindenben bízhatnak. Talán abban, hogy a Kecsó utnán Kövesden is egy beleszarós Fradi érkezik majd és akkor lelkes, taktikailag fegyelmezett csapattal esély lehet pontot szerezni. A másik a Kövesd rutinos, remek képességű támadói: Drazic és Cseri, valamint Besirovic képességei. Molnár Gábor is képes kiemelkedően jól futballozni. Kuttor Pedig annak ellenére nem rossz szakember, hogy elköszöntek tőle a Vasasnál.

Ha minden klappol, akkor gólt szerez a hazai csapat, de most nem tudom elképzelni, hogy pontot veszít a Fradi.

tipp
Mezőkövesd - FTC
1X2 | FTC | 1.53 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Mezőkövesd - FTC

2022. 10. 16. 17:45 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
WickyKill 2022-10-16 22:38:27
A monaco sem nyert…
Gyilkos ez a tempó, nincs olyan hogy valamelyik csapat minden meccsen élete formáját hozza…
GABIBUSZ 2022-10-16 23:03:39
A Monaco a 17. perctől 10 emberrel játszott és így is kiizzadt egy döntetlent! Ezzel a gyilkos tempóval tudtok még kiakasztani b@mmeg! A nevemből adódóan sejted a foglalkozásomat! Akkor szerdán már nyugodt szívvel karambolozhatok,hiszen 3. napja dolgozom a héten???? Huszonéves fiatalok észre se veszik a heti két meccset csak ezzel meg lehet magyarázni ha szar a csapat!!
Rainman 2022-10-16 22:02:28
Vagy csak a tippek szarok, ma szinte semmi nem jott be errol az oldalrol...
GABIBUSZ 2022-10-16 19:36:26
A mai meccsen is bebizonyosodott,hogy a Fradi hitvány emberek gyülekezete!
cucu 2022-10-16 21:35:52
Nézőpont kérdése.
GABIBUSZ 2022-10-16 22:13:15
A mai napon a hazájuk bajnokságát vezető angol,német,olasz,spanyol csapatok maximális eröbedobással ellenfelüket nem lebecsülve megnyerték mérkőzéseiket! Nálunk az agyondicsért nemzetközi porondon vitézkedő bajnok a tökutolsó ellen egy döntetlenre sem volt jó! Végül is igazad van nézőpont kérdése ezért is fociznak ők itt azok meg a nemzetközi elitben!

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?